Testvérem!

Tudsz róla, hogy az emberiség 80%-a szív- és érrendszeri betegségben, vagy daganatos megbetegedésben távozik közülünk?

Tudsz róla, hogy az emberiség 47%-a éhezik?

Tudsz róla, hogy az emberiség 95%-a kevés pénzből él?

Nézz a szívedbe, s úgy felelj: Jól van ez így?

Ha a válaszod: NEM, akkor ismét a szívedből válaszolj:

TE KEDVES OLVASÓ, AKARSZ-E EZEN VÁLTOZTATNI?

Ha a válaszod IGEN, akkor a következő kérdésem:

El tudod-e hinni, hogy lehetséges ezen változtatni?

A szemhéjon megjelenő sárgás zsírfelhalmozódás a szívroham és más érrendszeri betegségek megemelkedett kockázatának jele lehet - idézte dán kutatók megfigyelését a BBC hírportálja.

A tanulmány szerint azoknál az embereknél, akiknél kialakult a xanthelasma palpebrarum elnevezésű elváltozás, 48 százalékkal nagyobb a szívroham kockázata.

A xanthelasma alapvetően a koleszterin felhalmozódását jelenti, és arra utal, hogy a test más részeiben is megjelenhet zsírfelhalmozódás.

Talán sokakhoz eljutott már az az interneten is keringő, megdöbbentő eset, mely szerint egy kínai férfi húgyhólyagjában angolnát találtak. A történet szerint a férfi egy hallal teli tartályba ereszkedett be azzal a céllal, hogy a halakkal leszedesse az elhalt bőrrétegét.

Ez az elsőre bizarrnak tűnő tevékenység nem egyedülálló, nyugaton már egyre több helyen kínálnak ilyen szolgáltatásokat. A történet lényege, hogy miután a férfi éles fájdalmat érzett a péniszében, orvoshoz fordult, ahol egy angolnát távolítottak el a húgyhólyagjából.

A köles a pázsitfűfélék (Poaceae) családjához tartozó növény, mely az egyik legősibb termesztett gabonafélénk. Eredeti őshazája India, de nagy mennyiségben elterjedt Afrikában és Kínában is. A táplálkozásban, napjainkban a köles fogyasztása egyre nagyobb mennyiségben visszaszorulóban van. Ez a visszaszorulás a köles fogyasztásnál a kenyérgabonák nagy térhódítása miatt alakult ki.

A köles nagy mennyiségben tartalmaz vitaminokat, ezek közül is a B1-, B2-, B6-, B17-vitamint, niacint, ásványi anyagokat: sziliciumot, vasat, fluort, cinket, foszfort, ként, magnéziumot és káliumot, valamint fehérjét, keményítőt, zsírt, rostot, kovasavat és szerves sókat.

Az erdőből egy levelet
hozott a posta reggel,
egy száraz tölgyfalevelet,
néhány sor zöld szöveggel.

Az állt rajta, hogy eljött az ősz,
a nyáridőnek vége,
most már a néma télre vár
az erdő és vidéke.

A mackó barlangjába bújt,
elköltöztek a fecskék,
a tisztásoknak zöld füvét
lerágták mind a kecskék,

nem hegedül a zenekar;
nagy most a tücskök gondja,
és újdivatú kalapot
nem visel már a gomba.

Szétosztotta a körtefa
a fanyar vackort régen,
nincsen levél a bokrokon,
és pitypang sincs a réten.

Elsuhogott az a füttyös
sárgarigó délre.
Sárgul az árva diófa
zöld terebélye.

Levelek lengnek, akár a
színarany rigó-szárnyak,
elszállnak ők is a szélben
puszta határnak.

Áll a diófa, és érett
kincsei válnak tőle:
szellő ha bántja az ágat,
buknak a földre.

Szaporább kopogás, csörgés
támad, ha jön az ember,
s bottal az ágak bogára
boldogan ráver.

Földre, fejekre, kosárba
kopog a dió-zápor,
burkos dióra a gyermek
kővel kopácsol

Üres már a fecskefészek
Itt az eszterhéj alatt,
Üres már a gólyafészek
Tetejében a kéménynek...
Vándor népe ott halad.

Ott a messzeség homályin,
Ott az égnek magasán.
Látom még, mint kis felhőket,
Vagy már nem is látom őket?
Csak úgy képzelem talán.

Elröpűlnek, elröpűlnek,
Tavasz s nyár vendégei,
És őket már nemsokára
A kertek s mezők virága
S a fák lombja követi.

Mint szeszélyes hölgy, a mennybolt
Majd borul, majd kiderűl.
Ajka még mosolyg, s szemébe
Könny tolúl...

Zsongva-nevetve remegtek a fákon a drága gyümölcsök.
Mint ódon páncélingen mikor átüt a sejlőn
meg-megcsillámló szövedéke a finom aranynak:
borzongó lombok közül úgy kacarásztak elő a
napsugarak. - Mikor elbúcsúztam egy évre tetőled,
roskadtan vajúdó s már szőkés hajkoronájú
régi gyümölcsös: künn a mezőn készült puha ágy a
megszületendő, ring-izmú élet-erőnek.
S ez az igézet gyújtja szememben a fényt, amikor most
járom a megvacogó-fogú, dért váró-fejű várost.

Végigdőlök a bőrülésen:
reggelre már otthon vagyok!
A gyors lassan álomba ringat,
amint egykor Ő ringatott.
   A kabátomba fúrom arcom, -
kis hasadékon jő a fény;
s ezüstje csillan a szemembe
egy-egy ősz szálnak a fején.

Fél éve már, hogy láttam. - És most
félig lehunyt pillák alatt
a száguldó kocsiból látom:
Ő egyre távolabb marad;
   és hajam újra az a szellő
borzolgatja, zilálja szét,
amely kendőjét libegtette,
és simogatta a kezét.

Aztán látom százféleképpen:
aggódva óv, hajol felém,
hogy védjen a gyilkos golyótól
halálos táncok éjjelén;
   és látom mosolyogva, sírva...

Száll a zene, szárnyal, szárnyal az alacsony boltív alatt,
zengő hangját visszaverik a csillogó ódon falak.
Kicsiny terem, kedves, meleg - s nagyon régi - ahol vagyok,
benne tűzzel, csillogóan hat fiatal szempár ragyog.
Borús, hideg künn az idő - mintha mostan alkonyulna -,
s itt benn csak zeng, egyre csak zeng a zongora sok-sok húrja.

S amíg száll a régi dallam - vérpezsdítő, szép igézet -,
a hat szempár önfeledten távoli időkbe réved.

Bennem is fölzsong egy dallam, mélyenzengő hangok jönnek,
bennük van az egész élet: vidám mosolyok és könnyek,
hősi munkák, hősi harcok, a kék ég - s ez a kis terem,
- fölzsong bennem sejtelmesen az egész nagy történelem!

A petrezselyem gyakran használt népies nevei közé tartozik a petruska, petrezselem és a petrezsirom is.
A petrezselyem az ernyősök (Apiaceae) családjába tartozó kétéves növény, mely az első évben csak gyökeret és levelet, a második évben pedig magszárat fejleszt, melyen megjelennek a virágok, később pedig a termés. A petrezselyem vad fajai a Földközi-tenger környékéről és Nyugat-Ázsiából származik. Előfordulásában a növény kedveli a nyirkos, vizes helyeket, mert főként források környékén és patakok nyirkos partjain fordulnak elő.

másnéven: cystitis acuta, akut hólyaggyulladás vagy hólyaghurut)

Éjfélen az óramutatók! – És távol: fekete erdők!
Rothadni ázott bokrok alatt, különös ízekkel a szánkban!
Hangyák! és édesen hámlik a hús! hűs záporok énekelnek –
Óh, néma giliszták! őszi csönd! jácint szellők suhogása!

Mert ősz van és agyam-kezem már igazán belefáradt
a pénzszerzésbe… – Barátaim, hát ennyi, csak ennyi az élet? –
Csönd, őszi csönd, és vége. És szomorú, hogy ez a vég,
szomorú, hogy az egészből egy szomorú vers marad csak.

Tegnap még szégyenlős növendéklányként
szemérmesen mosolyogtak az alig-hamvas
szilvák, barackok, riadt-kicsi almák,
hajladozó búzatáblák alig sejtették
szőkeségük élet-adó hatalmát,
a napok tüzes-arany csöndjébe
bele-belecsattant egy zápor,
a mezőn lesunyt füllel ázott a jószág,
és látod, kedves:
ma, a kert egyik zugában,
orgonabokrok szoknyája alatt
fölfedeztem néhány lapuló őszirózsát.
Remegtek, mikor tetten értem őket,
hogy szirmaikon cipelik már az őszt,
hisz jóformán még nyár se volt - hát mit akarnak,
de csak hallgattak makacsul,
és benne volt e hallgatásban,
hogy maholnap a faleveleken
dérré kegyetlenedik a harmat,
hogy a sarkon hancúrozó kölykök kezében
labda helyett ott-szomorkodik a szamárfüles irka,
az utcák megtelnek lebarnult emberekkel,
s a siető, álmos arcokat
piros-vidámra csipkedi a reggel;
a sétatéren fiók-festő-gigászok
lesik el a fáktól a pazar színkeverést,
s szerelmes kamaszok verses vallomásra ihletődnek;
lomhán csurognak a méz sugarak
s érett-gyümölcs-illata lesz az anyaföldnek,
és szemed parazsában
föllobban újra a szerelem, a gyöngédség, a jóság.

Szemem falán kívül is, belül is
ez a kietlen őszi tájkép:
sétatér.
Azok az emberek, akik most hangosan beszélve
haladnak előttem, rögtön eltűnnek a fák közt,
az a nő, aki mellettem ül a padon,
mindjárt meghal, feje félrebillen,
szeme kiszárad, húsa lehull.
Milyen egyedül leszek!

A lombok is leszállingóznak,
a jövőéviek is; fakadásuk hiábavaló.
Csak én fogok itt ülni magányosan,
céltalanul, haláltalanul sok-sok iszonyú évig.
Mindjárt elnémulok, nem lesz akihez szóljak
s azt se mondhatom el, hogy nincs akihez szóljak,
s mire nyomdagépek méhéből életre edzve
ez a vajúdó vers világra jön,
csak üveges szemek bámulják mindenünnen:
Nem lesz, aki értse.

Gyakrabban használt nevei: francia levendula, keskenylevelű levendula, közönséges levendula, orvosi levendula, szagos levendula.

A Földközi-tenger mellékén, Dél-Európában őshonos. Dél- és Közép-Olaszországban, Dalmáciában, Görögországban, Dél-Franciaországban, Spanyolországban vadon elterjedt növény.

Az ajakosok családjába tartozó, évelő félcserje. A levendulabokor természetes körülmények között félgömb alakú. Termése a családra jellemző, csészébe zárt négy makkocska, amelyek közül többnyire csak 1-2 fejlődik ki.