Népies neve: Szent János kenyere, legyezőbajnóca, varjúmogyoró.

Rózsafélék családjába tartozik.
Ázsiában honos, egész Európában megtalálható. Magyarországon az Északi- és a Dunántúli-középhegységben és az Észak-Dunántúlon gyakori. Dél-Dunántúlon ritkább. Az Alföldön szórványosan fordul elő.

Nedves, tápanyagban gazdag agyag-, homok-, vagy tőzegtalajokon tenyészik. Hazánkban vad populációkból gyűjtik. Évelő növény. Apró fehér virágai sokvirágú álernyőkben helyezkednek el, illatosak.

Minek nevezzelek,
Ha a merengés alkonyában
Szép szemeidnek esti-csillagát
Bámulva nézik szemeim,
Mikéntha most látnálak először…
E csillagot,
Amelynek mindenik sugára
A szerelemnek egy patakja,
Mely lelkem tengerébe foly –
Minek nevezzelek?

Minek nevezzelek,
Ha rám röpíted
Tekintetedet,
Azt a szelíd galambot,
Amelynek minden tolla
A békesség egy olajága,
S amelynek érintése oly jó!
Mert lágyabb a selyemnél
S a bölcső vánkosánál –
Minek nevezzelek?

Minek nevezzelek,
Ha megzendülnek hangjaid,
E hangok, melyeket ha hallanának,
A száraz téli fák,
Zöld lombokat bocsátanának
Azt gondolván,
Hogy itt a tavasz,
Az ő régen várt megváltójok,
Mert énekel a csalogány –
Minek nevezzelek?

Szeretlek
Ez a szó melyet,
A füledbe súgnám,
Ha itt lennél velem,
Még ez a szó sem fejezi ki, amit én érzek,
Ez annál fényévekkel több,
Ilyet még nem éreztem,
Csak hittem, hogy tudom mi az igazi szerelem,
De megtévesztett,
Most már tudom mi a szerelem,
Ez az.
Pedig még nem is találkoztunk,
De a beszélgetések hangulata és mélysége,
Meggyőzött hogy beléd estem,
Gyönyörű arcodat nézem a képeken,
Folyamatosan,
Nem is hiszem el, hogy van ilyen csoda a világon,
Annyira szép vagy,
Örülnék, ha karjaidba zárnál,
És te is azt súgnád a fülembe, hogy
SZERETLEK!!!

Az vagy nekem, mi testnek a kenyér
s tavaszi zápor fűszere a földnek;
lelkem miattad örök harcban él,
mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg;
csupa fény és boldogság büszke elmém,
majd fél: az idő ellop, eltemet;
csak az enyém légy, néha azt szeretném,
majd, hogy a világ lássa kincsemet;
arcod varázsa csordultig betölt,
s egy pillantásodért is sorvadok;
nincs más, nem is akarok más gyönyört,
csak amit tőled kaptam s még kapok.

Koldus-szegény királyi gazdagon,
részeg vagyok és mindig szomjazom.

Reggel, ha ébredsz, s harsonáz feletted
ez a mindennapos föltámadás,
már megtudod, nem él sok-sok szeretted,
ki éjjel élt, s szivedbe bánat ás,

de mert álmodba mindezt elfeledted,
oly frissen-új ködös a számadás,
hogy percekig nem fáj, mit régi heg fed,
s nézed magad, minthogyha volna más,

üres közönnyel. Még kacagni is mersz,
min sirni szoktál, majd mindent megismersz,
hogy ez tiéd, eldobni nem lehet,

és - mit tehetsz? - mint szennyes únt ruhádat,
magadra öltöd csöndesen a bánat
bilincseit, s viszed a végzetet.

Amit ma tartok, azt elejtem,
amit ma tudtam, elfelejtem,
az arcomat kezembe rejtem,
s elnyúlok az üres sötétben,
a mélyen-áramló delejben.

Annál mi van, a semmi ősebb,
még énnekem is ismerősebb,
rossz sem lehet, mivel erősebb
és tartósabb is, mint az élet,
mely vérrel ázott és merő seb.

Szokatlan-új itt ez a köntös,
pár évre szóló, szűk, de göncös,
rossz gúnya, melyet a könny öntöz,
beh otthonos lesz majd a régi,
a végtelen, a bő, közömbös.

Már megtanultam nem beszélni,
egy ágyba hálni a közönnyel,
dermedten, élet nélkül élni,
nevetni két szemembe könnyel.

Tudok köszönni ostobáknak,
bókolni is, őrjöngve dúltan,
hajrázni, ha fejemre hágnak.
Az életet én megtanultam.

Csak oly unott ne volna minden,
a jó, a rossz, amit a sors hoz.
Ennen-sebem is úgy tekintem,
akár egy esetét az orvos.

Mindazt, mi fáj és van, megértem.
Nekem jutalmat hát ki adhat?
Nem zöld kölyök vagyok. Megértem:
Halál, fogadj el a fiadnak.

brokkoli a káposztafélék (Brassicaceae) családjába tartozó növény, mely a Földközi-tenger vidékéről származik. Őshazájában nem csak termesztik a brokkolit, de vadon is begyűjthető. Elsőként a növényt a rómaiak termesztették kultúrnövényként, de nagy mennyiségben csak a XVIII. században vált ismerté. Jelenleg leginkább Franciaországban, Olaszországban és Angliában jelentős a növény fogyasztása.

Hatóanyagai:

A zöldségfélék közül nagyon értékes növény.

Olykor éjjel... szívem hogy zakatol!
Az ágyon ujjam tévedezve jár,
S nagyon közel, mellettem valahol
Halkan megkoccan a vizespohár...
S nem tudom, hol vagyok... akadozón
Rémlik elém az elmúlt, messzi est,
S az ujjam a fagyos márványlapon
Reszketve egy gyújtót keres...

Áldott a fény, mely sercegőn, fakón
Ilyenkor gyűrt párnám mellett kigyúl,
S a kedves, vén tapétát a falon
Megcsillantja, s bús orcámhoz simul!
Jól esik látnom: csendesen pihen
Minden bútor és békén feketül,
S az iszonyú és néma semmiben
Föllélegzem: nem vagyok egyedül...

Ablakomban, szürke esten,
Üldögélek, semmi kedvem,
Munka nélkül, tétlenül
Sok, sok percem elrepül.

Porbelepte, satnya ágra,
Szirmasíró, bús virágra
Nézek némán, hidegen,
Árva sorsuk mit nekem!

Lelkem üres, puszta, fásult,
És a perc mindegyre száguld,
Míg egy sápadt alkonyon
Itt kell hagyni ablakom...

S a halál szól irgalommal:
"Ne vesződj már szívbajoddal,
Jégkezemmel szeliden
Megsimítom, s elpihen."

Akkor vadul felsikoltok:
Nem akarok lenni boldog,
Élni, élni, akarok!

Öregeste ódivatu költők
Bordalait sorra olvasom,
Agg betűk, mint nemes, vén szőlőtők,
Húzódnak a sárga papiron.
Lugasoknak fűszeres árnyéka
Fakó írás mögül rámlehel,
Ősmámorok édes maradéka
Rámborul, mint rózsaszín lepel.

Rémlik: ülök venyigetűznél, lent,
Kertek alján, őszi alkonyon,
Halk szüreti dal a hegyen átzeng,
Mellettem egy ősi billikom.
Duruzsuló zsarát meleg pírja
Két merengő, régi arcra száll:
Orczy Lőrinc a parazsat szítja,
S rámosolyog jó Vitéz Mihály.

A fügekaktusz a kaktuszfélék (Cacteceae) családjába tartozó pozsgás növény, melynek őshazája Mexikó. Az őslakosok már több ezer éve fogyasztották a fügekaktuszt. A növény terjedését nagymértékben elősegítette, hogy a 16. század legelején a hajósok a skorbut ellen használták fel a növényt. Az intenzív terjedés következtében jelenleg a fügekaktusz a Földközi-tenger partvidékének egyik legjellegzetesebb alkotóeleme lett.
A fügekaktusznak a felhasználása igen változatos, a mexikói őslakosok jobb híján lekvárokat, leveseket, savanyúságokat készítettek belőle, mivel a száraz területeken más növény nem tudott elterjedni.

Kérek minden rangú és rendű embereket,
hogyha vétkeztem ellenük:
bocsássanak meg érte!

Kérek testvéreket és barátokat,
versenytársakat és ellenségeket,
hogy fogják meg a kezemet.

Felejtsék el, ha Bábel forgatagában
kínok borától szédelegve jártam
és nem emeltem kalapot.

Szorongok, félek mostanában,
különös-nagyok a csillagok mostanában,
egyedül vagyok mostanában.

Mindent próbáltam, aludtam, sírtam is;
most utoljára plakátokat ragasztok
a jószívek falára:

Kérek testvéreket és barátokat,
kérek minden rendű és rangú embereket,
hogy szeressenek engem!

Kunyhóm reng rozogán, cölöpje reccsen,
nádszögét a szelek zihálva tépik.
(Sápadt képed előtt csapong a mécses,
föl-fölrezdül ijedten s újra elhal...)
Zordon, régi mesék vad sziklaszája
tátong, s elszabadult az Óriásrém:
szárnyas ménparipán zúdulva száguld,
dús, bozontos öreg tölgyekre villám-
lasszót bőszduhajul, cikázva cserdít,
csattan s zengve süvít, hogy visszarántja.
Elmegy. Újra jön. Őspaták hatalmas
érce dörgeti vén hidak kikorhadt
fáját, fent a nagy űr visszhangja gördül.

Csak pihenek egy kicsit a gesztenyefa

virághullása alatt, a méhek bódító
zümmögésében, mert megfáradtam és
szédít az álom és ég a szemem.
Vándortarisznyám mellettem nyugszik,
minden ág meghajlott és letört alatta,
felsebezte vállamat, most itt pihen
oldalam mellett és nézem sokáig:
Nem tudom, mi van benne, valami
megbízatás, világokat rendítő titok
lezárva s lepecsételve hét pecséttel.
Vagy csak iromba gyémánt, súlyos aranytömb,
talán csak ólom és fekete szikla,
mit tudom én, - nekem el kell vinnem
és át kell adnom fáradtságos vándor-útam
végén.

A fügekaktusz a kaktuszfélék (Cacteceae) családjába tartozó pozsgás növény, melynek őshazája Mexikó. Az őslakosok már több ezer éve fogyasztották a fügekaktuszt. A növény terjedését nagymértékben elősegítette, hogy a 16. század legelején a hajósok a skorbut ellen használták fel a növényt. Az intenzív terjedés következtében jelenleg a fügekaktusz a Földközi-tenger partvidékének egyik legjellegzetesebb alkotóeleme lett.
A fügekaktusznak a felhasználása igen változatos, a mexikói őslakosok jobb híján lekvárokat, leveseket, savanyúságokat készítettek belőle, mivel a száraz területeken más növény nem tudott elterjedni.

A chlorella egy smaragdzöld színű algafajta.
Az algák egyszerű felépítésű, elsősorban vízben élő növények. Könnyen emészthető, tökéletes összetételű tápanyagok. Nagyon sok vitamint, ásványi anyagot és nyomelemet tartalmaznak. Különösen a jód- és káliumtartalmuk magas.

A chlorellában nagy mennyiségben található klorofil, mely dezodoráló, regeneráló és baktériumellenes szer. Elsősorban Japánban és Thaiföldön alkalmazzák előszeretettel.

Szeretnék a boldogságról írni
szeretnék többé sohasem sírni
szeretném a világba kiordítani:
Ne csüggedj, van remény
az út vége a győzelem!
nehéz a harc, de 'mi vár:
boldogság, béke, szerelem!

Szeretnék a szerelemről írni
szeretnék boldogságtól sírni
szeretném a világba kiordítani:
Istenem! Ő itt van velem!
Látom Őt, nemcsak álmodom
a perceket már nem számolom
mert eljött, s többé nem megy el
ó, áldott élet
áldott szépség
áldott szerelem!

A csend partján ha lépdelsz,
Lesz veled egy mégis,
Lesz veled egy mégsem,
Gondolkozz miért nem.

Mert nem kezdődött, s nem lett vége,
Csak egy reggel volt mely nem ébredt a fényre,
A csend partján ha lépdelsz,
Mond el, miért nem?

Napokra emlékszel, mit odaadtál másnak,
De nem kaptál semmit, értéktelen a látszat,
Lesz még olyan csend mely harangszóval ébreszt,
Bátortalan válaszokat ágyúszóval öl meg!

S megérted, mit megérteni fáj,
Kopogtat az élet, de beengedni fáj,
A csend partján ha lépdelsz, lesz veled egy szó,
Egyszer legyen majd jó

Nekünk így rendelték messze...

Ha nagyon egyedül vagy, kicsi rózsa,

s végtelen éjjel ködharmata hull,

én mellédsimulok hangtalanul.

Ha árvaságod szívet-facsaró,

csak szólnod kell és támaszod leszek,

élő, egyszerű rózsafakaró.

Ha síró, szellemjáró éjfelen

végigszáguld a szél zúgva, seperve,

eldughatod az arcod kebelemre.

Ha babonázva arcodba mered

a sápadt, kaján, torzult holdvilág-arc,

elfödöm gyöngéden a szemedet.

Ha fáj, ha üldöz valami titok,

belefújok egy kicsi ezüst sípba:

gondot-űzni tündéreket hívok.