.

Milyen száraz és hideg a lelkem,
pedig te melengetted a kezeid közt!

Milyen száraz és üres az ágyam,
pedig teleszórtad a csókok aranyával!

Csókok aranyával, arany levelekkel -
de elhagytál a tréfálkozó őszi levelekkel. -

Nem tudok aludni miattad, álmomban is
ujjad simogatását érzem a homlokomon.

Csillogó gyíkok voltak az ujjaid,
arany gyíkok, és mellemen futkostak tegnap este.

De messze a tegnap, csókokkal arany levelekkel!

Lehullott három falevél
észrevétlen az őszi ágról.

És jött a szél, a messzi szél,
egy messzi, másik, új világból.-

Elröpült három falevél.
...
Az egyik magasba vágyott:
talált a felhők közt új világot,
emelte, emelte a szél.
...
A másik rohanni vágyott:
magasba hágott és mélybe szállott,
sodorta, sodorta a szél.

Harmadik szédülni vágyott,
szemét lehunyta, semmit se látott,
kavarta, kavarta a szél.

Szemem falán kívül is, belül is
ez a kietlen őszi tájkép:
sétatér.
Azok az emberek, akik most hangosan beszélve
haladnak előttem, rögtön eltűnnek a fák közt,
az a nő, aki mellettem ül a padon,

mindjárt meghal, feje félrebillen,
szeme kiszárad, húsa lehull.
Milyen egyedül leszek!

A lombok is leszállingóznak,
a jövőéviek is; fakadásuk hiábavaló.

Csak én fogok itt ülni magányosan,
céltalanul, haláltalanul sok-sok iszonyú évig.
Mindjárt elnémulok, nem lesz akihez szóljak
s azt se mondhatom el, hogy nincs akihez szóljak,
s mire nyomdagépek méhéből életre edzve
ez a vajúdó vers világra jön,
csak üveges szemek bámulják mindenünnen:
Nem lesz, aki értse.

Rokon fajai a fekete pemetefű és a korcs pemetefű.

Közép-Ázsiából és a Földközi-tenger vidékről származik.

Az ajakosvirágúak családjába tartozik. Utak mellett, töltéseken, parlagokon, gyomos legelőkön megtalálható. Művelt területen nincs. 40-50 cm magas, bokros, évelő növény, keserű íze van. A téli fagyokra érzékeny, szereti a napos helyeket, de árnyékban is jól fejlődik. Lösztalajokban érzi magát a legjobban. Viszonylag ritka, veszélyeztetett faj.

Megüli a por a fákat,
kondor hajat, szempillákat,
megüli a pocsolyákat,
leveleket, levélszárat.

Piszkos az ég, piszokszürke:
lomha ezüstpók bemássza.
Roggyan ló és ember lába.
Hálót dob a nap fejünkre.

Vénasszonyok, vénemberek
szőlőtőkéket tojóznak,
bütykösen fogják a földet
a venyigék. Meglapulnak.

Így készül az ihaj-csuhaj!
Még kihúzzák eddig-addig.
Pókhálós és poros a haj,
fakó őszből tarba hajlik.

Nézzétek csak, mit hoz a szél,
nem akármilyen falevél:
nem itten hullt le a fáról,
gólya küldi Afrikából.

Gólya küldi a levelet,
szél leejti falu felett,
füstölgő kémény felkapja,
gólyaírást elolvassa.

A levélben mi is lehet?
Elmondom én, figyeljetek:
"Megérkeztem Afrikába,
örök napsütés honába.

Mégis, mégis csak azt várom:
az idő tavaszra váljon,
kis falumba visszatérjek,
kéménytetőn rakjak fészket."

Elsuhogott az a füttyös
sárgarigó délre.
Sárgul az árva diófa
zöld terebélye.

Levelek lengnek, akár a
színarany rigó-szárnyak,
elszállnak ők is a szélben
puszta határnak.

Áll a diófa, és érett
kincsei válnak tőle:
szellő ha bántja az ágat,
buknak a földre.

Szaporább kopogás, csörgés
támad, ha jön az ember,
s bottal az ágak bogára
boldogan ráver.

Földre, fejekre, kosárba
kopog a dió-zápor,
burkos dióra a gyermek
kővel kopácsol

Gyakrabban használt magyar neve: kerti izsóp.

Az ajakosok családjába tartozik, évelő növény. Kis-Ázsiában és a Földközi-tenger vidékén őshonos. Főként Közép- és Dél-Európában termesztik. Jelentős ültetvények vannak a Fekete-tenger mellékén, Bulgáriában, Olaszországban, Spanyolországban és Franciaországban, valamint Indiában, Kasmírban. Hazánkban 50 éve termesztik.

Szárazságtűrő, a meleg, déli fekvésű domboldalakat kedveli.