A krónikus veseelégtelenség a vesék szerteágazó működésének többnyire fokozatos, folyamatos és visszafordíthatatlan romlását, végül teljes megszűnését jelenti, ezzel a végállapotú veseelégtelenség kialakulásához vezet. A veseelégtelenség szinte valamennyi szerv, szervrendszer működését befolyásolva, megfelelő kezelés nélkül halálhoz vezető állapot. A már kialakult súlyos veseelégtelenség kezelésében a különböző művesekezelések, a veseátültetés mellett számos kiegészítő terápia szükséges az életminőség javítása érdekében. Az elmúlt évtizedben a vesepótló megoldások rengeteget fejlődtek, a teljes értékű életre egyre nagyobb esélye van a betegeknek.

A vesék szerteágazó feladatát körülbelül 400.000-800.000 azonos felépítésű működési alapegység, a nefron (nephron) látja el. A nefronok száma a korral normálisan is csökken, de egyes veleszületett vagy szerzett betegségek gyorsabb nefronpusztulással járhatnak. A még működőképes, egészséges egységek az elpusztult nefronok funkcióját egy bizonyos határig képesek ellensúlyozni. Ha a nefronok száma annyira lecsökken, hogy a vese alapvető feladatát már nem tudja ellátni, akkor krónikus veseelégtelenségről beszélünk. Szemben az akut veseelégtelenséggel, itt már nem számíthatunk állapotjavulásra, végállapotban az életben maradáshoz feltétlenül szükséges valamilyen vesepótló kezelés (dialízis), vagy veseátültetés. A krónikus veseelégtelenséghez számos különböző betegség vezethet, a vesék működésének romlása azonban mégis egységes, jellegzetes tünetekkel járó szindrómát eredményez.

Pontos magyarországi adatok nincsenek, becslések szerint körülbelül 80-100 ezer ember szenvedhet valamilyen fokú krónikus veseelégtelenségben. (Amerikai felmérések alapján egymillió lakosból megközelítőleg 2000 embernél alakul ki krónikus veseelégtelenség.) Sajnálatos, de a művesekezelésre szoruló betegek száma évről évre mintegy 8-10 %-kal nő. Ebben szerepet játszik persze az orvostudomány fejlődése is, hiszen csak a korszerű inzulinpótlásnak és a jó gondozásnak köszönhető, hogy a cukorbetegek többsége megéri azt az időt, amikor már veséik kiserei is károsodnak, és ennek következtében veseállományuk károsodik, veseelégtelenné válnak. Gazdasági szempontból is óriási szerepe van a krónikus veseelégtelenségnek, hisz a vesepótló kezelések és a vesetranszplantáció hatalmas terhet ró a költségvetésre.

A krónikus veseelégtelenség kialakulását kétharmad részben a cukorbetegség és a magasvérnyomás-betegség okozza.

Gyakori ok még a különféle immunológiai okból kialakuló vesegyulladások - glomerulonephritisek - által kiváltott veseállomány-károsodás. A veleszületett, illetve örökletes rendellenességek gyermekkori veseelégtelenséget okozhatnak, némely esetben a veseelégtelenség későbbi életkorban alakul ki. A fentiek mellett bármilyen baleset, daganat, visszatérő vesekövesség, a prosztata betegségei, gyakori fertőzések következménye krónikus veseelégtelenség lehet. Fontos megemlíteni a napjainkban egyre inkább terjedő, fájdalomcsillapítók okozta veseelégtelenséget is (analgetikus nefropátia), hiszen ennek kialakulása a túlzott fájdalomcsillapító fogyasztással elkerülhető. Az az ember, aki több éven át naponta szed fájdalomcsillapítót (összesen kb. 3 kg-ot kell elfogyasztani a recept nélkül is kapható szerekből) bizton számíthat a veseelégtelenség kialakulására.

A legtöbb betegnél az első tünetek a veseelégtelenség előrehaladott állapotában jelentkeznek, ráadásul általában nem jelzik a beteg számára, hogy a veséjével van baj.

A fontosabb tünetek a következők:

• A beteg fáradtabbnak érzi magát, a szokottnál kevesebb energiája van.
• Nehéz koncentrálnia.
• Rossz az étvágya, hányingere van, reggelente gyakran hány is, ezért fogy.
• Alvászavar, álmatlanság jelentkezik.
• Éjszaka izomgörcsök lépnek fel.
• Bokaduzzadás, ödéma alakulhat ki.
• Reggelre a szem környéke bedagad.
• A bőr száraz, gyakran viszket.
• Gyakran kell vizelni, főleg éjjel.
• A bőr színe sápadt, szürkés, a beteg vérszegény.
• Magas vérnyomás alakul ki, a korábban nem magas vérnyomású betegeknél is.
• Gyermekkorban a növekedés, fejlődés elmarad a normálistól.

A tünetek oka a vese által normálisan kiválasztott méreganyagok felszaporodása, lerakódása a szervezetben. Ezenkívül a vese termeli az eritropoetin nevű hormont, amely a vérképzéshez nélkülözhetetlen. Ennek hiánya okozza a vérszegénységet. Az aktív D-vitamin kialakításában, a kálcium-foszfor-anyagcserében, így a normális csontképződésben is fontos szerepe van a vesének. A magas vérnyomás okozója a vese által szabályozott hormonok felszaporodása, esetenként a csökkent vizeletkiválasztás miatt felborult folyadék-egyensúly.

Súlyos veseelégtelenséget jelent, ha már idegrendszeri tünetek is megjelennek. Görcsök, furcsa fájdalmak, később tudatzavar is felléphetnek. A végállapotú veseelégtelenségnél már minden szerv közvetlenül vagy közvetve érintett.

A veseelégtelenség korai felismerése sokszor nehéz feladat. A korai, nem specifikus tünetek mellett gyakran mellékleletként vagy az alapbetegség alapján derül ki a kezdődő veseelégtelenség. A legegyszerűbb, de nagyon informatív vizsgálat a vérszérum-kreatinin- és karbamidszint (leleteken UN vagy CN), a szérum-albuminszint meghatározása, ezekből a vesekiválasztó tevékenységére jellemző GFR (glomerulus filtrációs ráta) kiszámítása. Fontos még a vizelet vizsgálata, mert az ott ürített anyagok is felvilágosítást adnak a vesék működéséről. Ezen anyagok jelzik legpontosabban a könnyen elérhető vizsgálatok közül a vesék állapotát, emiatt a gondozás, a veseelégtelenség kezelése során is ezeket az értékeket vizsgálják a legtöbbet, hisz a két anyag szérumszintje nagyjából fordítottan arányos a vesék működőképességével, azaz minél magasabb a kreatinin- és karbamidérték, annál rosszabb a vesék állapota, annál alacsonyabb a GFR érték.

Természetesen a pontos diagnózishoz, az alapbetegség kiderítéséhez még számos vizsgálat szükséges. Az alapvető képalkotó vizsgálatokkal, a vesék, húgyutak ultrahang- és izotópvizsgálatával, valamint egyre ritkábban röntgenvizsgálattal lehet tájékozódni. Mára kezd rutinszerűvé válni a CT-és MR-vizsgálat, melyekkel szintén számos vesebetegség ábrázolódik.

Fontos vizsgálni a vese ereit, erről a legkisebb veszéllyel a legpontosabb információt az MR-angiográfia, illetve az angiográfia adhatja(ez utóbbi a combartéria szúrásával jár), melynek során a vese ereiben dúsuló kontrasztanyaggal végzik az MR-vizsgálatot.

A legtöbb esetben a vesebiopszia elkerülhetetlen. A veseszövetbe pisztolyszerű szerkezet segítségével, ultrahang-ellenőrzés mellett belőtt tűvel néhány, pár milliméteres szövethengerhez jut az orvos, melyeket patológusok különböző mikroszkópokkal, festési eljárásokkal tüzetesen átvizsgálnak, ebből következtetve a betegség természetére és előrehaladottságára.

Az alapbetegség, a kiváltó ok kezelése, megszűntetése mindig az elsődleges cél. A veseelégtelenség kezelése a betegség különböző stádiumaiban változó. A betegek rendszeresen járnak gondozásra, állapotfelmérésre, a terápiát mindig az aktuális állapothoz igazítják. Ez a betegség előrehaladtával egyre több és több gyógyszert jelent. Nagyon lényeges a gondozás során a megfelelő, fehérjeszegény diéta tartása. A veseelégtelenség során a vesék által termelt hormonok/vitaminok kiválasztása is megszűnik, ezeket pótolni kell Ilyen a korábban említett eritropoetin, valamint a D-vitamin.

A veseelégtelenséggel együtt járó magas vérnyomás kezelése sokszor nem egyszerű feladat, kombinált gyógyszeres kezelést igényel. Sok esetben az immunrendszer túlzott, illetve kóros működése a vesebetegség kiváltó oka, ilyenkor az immunrendszer működését visszaszorító, úgynevezett immunszupresszív szereket is használni kell.

Ha a vese működése már a végállapot felé közeledik, fel kell készülni a vese pótlására. Ez optimális esetben a veseátültetés, de a legtöbbször vesepótló kezelésre (művese- vagy hasi dialíziskezelésre) van szükség a beteg életben tartásához. A különféle művesekezelésekről, a veseátültetésről részletesen külön címszó alatt olvashatnak. A betegség gyógyíthatatlan, csupán lassítható a lefolyása. Az alapbetegségtől, a kezeléstől, a betegek hozzáállásától nagymértékben függ a betegség alakulása, és nehezen jósolható meg, hogy a korai fázis mikorra alakul át végállapotú veseelégtelenséggé. Ez történhet hónapok, de akár évtizedek alatt is.