A betegség kórokozója a HCV, azaz a hepatitis C vírus. Az RNS-vírusok közé tartozik, azaz örökítőanyaga ribonukleinsav. 1989-ben fedezték fel, azt megelőzően a betegség is más névre, NANB-re hallgatott, ami az angol "Non-A-Non-B-Hepatitis", "nem A és nem B májgyulladás"név rövidítése. A vírust közelebbről megismerve kiderült, hogy világszerte hat altípusa, úgynevezett genotípusa van, melyeket arab számokkal jelölnek. Az általuk kiváltott betegségek nem különböznek egymástól, eltérnek viszont az egyik korszerű hatóanyag, az interferon alfa-2a általi kezelésre adott válaszukban. Európában főként az 1-3-as genotípusok fordulnak elő.

Genetikai anyagának ún. hipervariábilis régiója, azaz folyton változó szakasza miatt eddig nem sikerült védőoltást kifejleszteni ellene. A betegség lefolyása, krónikussá válása is arra vezethető vissza, hogy az immunrendszer védekező mechanizmusai és az újabb és újabb vírusváltozatok folyamatos küzdelmet vívnak. A vérvizsgálat során kimutatott HCV antitestek jelenléte a szervezetben nem jelent védettséget a betegség ellen. Nem egyértelmű, hogy a gyógyult hepatitis C kialakítja-e a szervezetben az immunitást.

Testnedvek, elsősorban vér útján fertőz. Spermával és anyatejjel történt fertőzésekről is tudunk, de ez nagyon ritka. Kimutatható továbbá nyálban, izzadságban, könnyben is.
A vírus a fertőzést követő 2-25 hetes lappangási idő után betegít meg és okoz tüneteket.

A tünetek az akut májgyulladás tünetei; hányás, levertség, fejfájás és végtagfájdalmak, étvágytalanság. Sárgaság, amikor a szemfehérje és a bőr besárgul, a vizelet sötét sárga, a széklet világosabbra vált, igen ritka. A fertőzötteknek csak kevesebb, mint 10 százaléka észleli az akut májgyulladás tipikus tüneteit. E hepatitis C fertőzés nyomán enyhe lefolyású májgyulladással lehet számolni, és maradandó károsodás nélkül maguktól teljesen meggyógyul, az érintettek vírusmentesek lesznek. Az akut hepatitis HCV fertőzés esetén ritka. A legtöbb esetben lappangva, a krónikus heptatis tüneteivel kezdődik.
A maradék 85-90%-nyi beteg viszont fertőzött marad, és hat hónappal a fertőződés után alattomos, krónikus májgyulladás alakul ki náluk. A legnagyobb probléma, hogy ennél a formánál nem feltétlenül alakul ki akut májgyulladás, ami felhívhatná a figyelmet a betegségre, amely így észrevétlen is tud maradni. Az érintetteknek többnyire fogalmuk sincs róla, hogy szervezetükben a fertőzés időzített bombaként dolgozik, és akaratlanul másokat is megbetegíthetnek.
Az alattomosan zajló betegségnél az immunrendszer T-sejtjei célba veszik a fertőzött májsejteket, hogy elpusztítsák a bennük szaporodó vírusokat, de ennek a harcnak a májsejtek is áldozatul esnek. A páciens rendszerint már krónikus májbetegként kerül orvoshoz.
A krónikus májgyulladás alattomos, enyhe és a betegségre korántsem jellemző, inkább általános tünetei lehetnek; fáradtság, ismeretlen eredetű hasfájás, az esetek kétharmadában fáradékonyság. Olykor bőrviszketés, ízületi fájdalmak és érgyulladások jelentkezhetnek.
A krónikus hepatitiszes formánál a betegek mintegy ötödénél 15-20 éves távlatban májzsugorral, gyulladással és a máj működésének fokozatos megszűnésével kell számolni. Végül ennél a kórlefolyásnál májrák is kialakulhat.
Akár vannak a betegségnek markáns tünetei, akár rejtve maradnak ezek, a minél sikeresebb kezelés érdekében mindenképpen a betegség lehető legkorábbi felfedezése a döntő.

Egyszerű vérvétellel a májfunkciót ellenőrző adatokból, illetve ezek egymás utáni, többszöri, a normálistól való eltéréséből lehet következtetni májgyulladásra. Gyanú esetén speciális szűrővizsgálattal egyértelműen ki lehet mutatni a kórt.
A vírust kitenyésztése időigényes, de biztos diagnózist ad, szűrésre nem alkalmas diagnosztikai módszer.
A vérszérumból a vírus antigén, annak részei is kimutathatók. Általában azonban a vírus hatására termelődő antitestet mutatják ki. Attól függően, hogy milyen érzékenységű tesztet alkalmaznak, elképzelhető, hogy a vírusfertőzés inkubációs ideje alatt, azaz a fertőződést követő 3-8 hétben nincs elegendő antitest a vérben a fertőzés kimutatásához. Azaz potenciálisan fertőző egyénnél is lehet álnegatív a teszt eredménye. Szükség esetén később vagy érzékenyebb módszerrel a vizsgálat megismételhető. A szervezet által termelt antitestek kimutatásánál érzékenyebb a vírus örökítő anyagának kimutatására alkalmas OCR és bDNA tesztek elvégzése, amely alkalmas a vírus alfajának (genotípusának) meghatározására is.
Májgyulladásos tünetek jelentkezésekor, idegen vérrel vagy bármilyen testnedvvel való érintkezést követően, netán nem biztonságos szexuális kapcsolat létesítése után, vagyis, amikor a fertőzés veszélye bármi okból felmerül, nagyon fontos a HCV kimutatására alkalmas vérvizsgálat elvégeztetése. Mint ahogy már volt róla szó, a betegségnek nem mindig vannak csak rá jellemző tünetei, ezért hiba volna ezekre várni. Gyakran rutin vérvizsgálat alkalmával merül föl először a betegség gyanúja bizonyos májfunkciós értékek (az ún. transzaminázok) láttán. Maga a vizsgálat a vérvételen semmilyen különleges előkészületet nem igényel.

A spontán gyógyulás még az akut szakaszban, 3-4 hónap alatt lezajlik, de ez sajnos csak az esetek kis százalékában van így. A legfontosabb, hogy minél hamarabb kiderüljön, ha valaki fertőzött. A kezelés feltétlenül szükségessé, ha a fertőződés után bebizonyosodott, hogy a betegség nem gyógyul meg magától.
A hagyományosan alkalmazott gyógymód az interferon-ribavirin kezelés:
Az interferonok a korai immunválaszban aktív szerepet játszó, fehérvérsejtek és kötőszöveti sejtek által termelt fehérjék. Fokozzák a vírusfertőzött májsejtek elleni sejtes immunválaszt, közvetett úton gátolják a vírus szaporodását.

A májgyulladás kezelésének speciális gyógyszere az interferon alfa-2a nevű vírusellenes szer. A minél korábbi felfedezés azért fontos, hogy az észrevétlenül pusztító májgyulladásnak, a májsejtek pusztulását idejében megkezdett kezeléssel ki lehessen védeni. Amennyiben az interferon alfa-2a kezelést a fertőzést követő első négy hónapon belül kezdve 24 héten át alkalmazzák, akkor általában elejét lehet venni a krónikus májgyulladás kialakulásának. Ezért olyan fontos, hogy a legkisebb gyanú esetén is pontos diagnózis születhessen.

A ribavirin (1-béta-D-ribofuronsyl-1,2,4-triazole-3-carboxamid) vírusellenes hatóanyag. Segítségével a csupán interferonos kezeléshez képest a hatékonyság megkétszerezhető. A szervezet természetes védekező mechanizmusait így támogatva szerencsés esetben sikerülhet elpusztítani a kórokozó vírusokat. Azonban ez a korszerű terápia is csak a rászorulók 40 százalékán segített. A Magyarország területén fertőző HVC, hasonlóan a többi európai országhoz, többnyire olyan genotípusba (az ún. b1 genotípusba) tartozik, amely a vírusellenes kezelésnek ellenáll.

Azok számára, akikben ezekkel a hatóanyagokkal nem sikerült elpusztítani a hepatitis C vírusokat, a kezelés hatékonyságát egy már ismert molekula, a polietilén-glikol (PEG) polimer segítségével lehetett megnövelni. A PEG-be csomagolt interferon lassabban bomlik le és ürül a szervezetből, így sokkal egyenletesebb mennyiségben tud jelen lenni a vérben, folyamatosan segítve az immunrendszert, ráadásul kevesebb mellékhatása ismert.

A krónikus májgyulladás bevett kezelése tehát a peginterferon-alfa-2a és a ribavirin nevű vírusellenes szer kombinációjának adása. A hatóanyagokat ambuláns kezeléssel, infúzióban juttatják be. Kórházi kezelésre csak szövődmények és mellékhatások esetén van szükség.

A kezelés ma már az esetek 50-60%-ában bizonyul sikeresnek, a 2-es és 3-as genotípusok esetében pedig ez az arány 80% körüli.

A peginterferonnal történő 48 hetes kezelés hatékonynak bizonyult a magyarországi, más terápiáknak erősen ellenálló b1 szubtípusú HCV-vel szemben is. Alkalmazása mellett szól, hogy segítségével a korábbinál hamarabb, már 12 hét elteltével is biztonsággal eldönthető, valóban segít-e a betegen. Ha igen, a terápia folytatható, ha viszont nem, akkor nincs értelme a szer további adásának.

A ribavirin-interferonos immunterápiának mellékhatásai is lehetnek, influenzához hasonló tünetek fordulhatnak elő: láz, hidegrázás, levertség, fejfájás, végtag- és csontfájdalmak, emésztőrendszeri, gyomor- és béltünetek jöhetnek elő. A panaszok az első négy-hat hétben rendszerint maguktól rendeződnek, eltűnnek. Olykor pszichés zavarok - hangulatváltozások, depressziós időszakok - is előfordulhatnak, továbbá neurológiai panaszok, polineuropátiák, görcsök lephetik meg a beteget. Némelyeknek bőrproblémáik támadhatnak, kihullik a hajuk, anyagcserezavarok okoznak gondot.

A mellékhatásokat mindig komolyan kell venni, és el kell mondani az orvosnak, fontos azonban tudni, hogy míg ezek a mellékhatások csak időlegesen fordulnak elő, addig a krónikus májgyulladás előbb vagy utóbb életveszélyes állapottá fajulhat, ezért az orvos a beteggel egyetértésben szinte mindig a kezelés, ill. annak folytatása mellett dönt.

A mai korszerű kezelések mellett a kezelt esetek mintegy ötöde válik tartósan vírusmentessé, a betegek nagy részénél a szövetelhalás mérséklődik és jelentősen lassítható, harmadukon sajnos nem segít a kezelés.

A máj szövetének elpusztulása esetén májátültetés segíthet a betegen, bár érdemes tudni, hogy a HCV vírus a transzplantáció alatt a nyiroksejtekben megbúvik, és a beültetett májat rendszerint az első 6 órában újra fertőzi. Ez azonban nem jelenti feltétlenül ugyanolyan súlyosságú májbetegség kialakulását, mint az átültetés előtt. Kontrollvizsgálatra időnként mindenképpen szükség van.

A teljes alkoholtilalmon kívül a beteg nem szorul diétára.

A hepatitis C elleni oltást még nem sikerült kifejleszteni, ezért a betegséget csak a fertőződés megakadályozásával lehet megelőzni, melynek egyik legjobb eszköze a véradás, transzfúzió alkalmával végzett szűrővizsgálat.

A véradásból származó vért Magyarországon az annak idején példás gyorsasággal bevezetett szűrővizsgálatokkal 1992 óta ellenőrzik. Sajnos nem kevesen vannak, akik már az előtt fertőződtek, hogy az orvosok tudták volna, milyen veszélyt rejt az általuk gyógyításra használt vérkészítmény. Ezen az úton ma már nem terjed. Bár olykor hallunk európai kórházakban műhibából származó fertőzésekről, valójában ettől nem kell tartani. Nagyon ritkán, mintegy 10000 esetből egyben előfordulhat, hogy a szűrővizsgálat a nagyon friss fertőzést az inkubációs idő alatt még nem mutatja ki. Ezért kérik a véradókat és a donorokat az önkizáró nyilatkozat komolyan vételére, ha a szövetadományozás előtt bármilyen okból fennáll a fertőzés gyanúja.

Ennél sokkal fontosabb veszélyforrás, hogy a HCV leggyakrabban a kábítószeresek közös tűhasználatával fertőz. Nemzetközi adatok szerint az intravénás kábítószer-élvezők 52-90%-ánál mutatható ki HVC-fertőzöttség. Ugyanígy nem kizárt, hogy akupunktúrához, tetováláshoz, testékszerek felhelyezéséhez használt, ám rosszul fertőtlenített eszközökkel is fertőződhet valaki.

A szexuális úton való fertőződés igen ritka, de nem kizárt, mivel az apró bőrsérüléseken bejutó, parányi mennyiségű vér is fertőzést tud okozni. A felelőtlen szexuális kaland főként akkor okozhat gondot, ha egyben apró sérüléssel, vérzéssel jár, ami sajnos sohasem kizárt.

A biztonságos szexuális élet (alkalmi partnerek kerülése, kondomhasználat), tetoválás, akupunktúra kapcsán megfelelően fertőtlenített eszközök használata, a közösen használt borotva, fogkefe kerülése, ismeretlen személyek vérével történő szennyeződés megelőzése segít a fertőzés elkerülésében. Az egyszer használatos eszközök elterjedése révén a kórházi fertőzések valószínűsége elenyészően kicsi.

A hepatitis B-vírusnál kevésbé fertőzőképes. A vírust hordozó anya nem veszélyezteti újszülöttjét, ilyen eredetű megbetegedést eddig nem észleltek.

A hepatitis C kórokozóját 1989 óta ismerjük. Az onkogén vírus ellen egyelőre nem létezik oltás. Testfolyadékok, elsősorban vér útján terjed. Lezajlott fertőzés után is megtalálható marad a szervezetben a vírus, antigénje vagy az ellene képződött antitest. A gyógyult beteg is lehet vírushordozó és ekképpen potenciálisan fertőző.

Ha vérvizsgálat alkalmával valaki anti-HCV pozitívnak bizonyult, azaz HCV elleni antitestek vannak a vérében, de májfunkciós értékei normálisak, akkor az első vizsgálatot követően kéthavonta, összesen három alkalommal meg kell ismételni a vizsgálatot. Mivel lényegében csak vérrel fertőz, a közvetlen családtagok fertőzése valószínűtlen.

A betegséget az egészségügyi hatóságoknak haladéktalanul jelentenie kell az egészségügyi intézményeknek. A betegség természetéből következik, hogy nem csak a kialakult májgyulladást, hanem a tünetmentes vírushordozás is jelentésköteles.

Kórházi kezelés a beteget nem kell fertőző osztályra tenni, mert csak vérrel fertőz.

A peginterferon-ribavirines kezelés igen költséges, ezért szakmai bizottság dönt arról, ki, mikor kaphat kezelést, amelyet mindig az ország hepatológiai centrumaiban végeznek. Minden rászoruló sorra kerül, és a kezelés hatékonysága szempontjából fontos a minél rövidebb várakozási idő a kezelés megkezdéséig. A kezelendő páciensek nincsenek közvetlen életveszélyben, de állapotuk lassan romlik, ezért a korábban elkezdett kezelés csökkenti a fölösleges májkárosodást.

A hepatitis C ugyan májbetegség, de nem az alkoholisták tipikus betegsége. Azt azonban tudatosítani kell, hogy az alkoholfogyasztás a májbetegek állapotát fokozottan rontja. Gyakorlatilag nincs olyan mennyiség, ami további egészségi károsodás veszélye nélkül elfogyasztható volna, így a nagyon ritka ünnepi koccintás, az amúgy mértékletesnek számító ivás is megengedhetetlen. Igaz, fontos a teljes alkohol tilalom.