A vastagbél (colon) az emésztőrendszer utolsó szakaszát képezi, teljes hossza körülbelül 150-180 cm, átlagos átmérője 5-6 cm. Kezdeti szakaszán található a vakbél - ezen helyezkedik el a féregnyúlvány -, a vakbélbe nyílik a vékonybél. A vastagbél részei: a felszálló, a haránt, a leszálló vastagbél szakasz, majd az S-alakú szigmabél, utolsó szakasza pedig a mintegy 20-25 cm hosszú végbél (rectum), ami a végbél-nyílással (anus) végződik.

A vastagbél-rákok 75-80 százaléka az utolsó, 60 cm-es szakaszon alakul ki, 20-25 százaléka pedig a vastagbél többi szakaszán. A vastag- és végbél daganatait nevezik összefoglaló néven kolorektális rákoknak.

A vastag- és végbéldaganatok jelenleg is súlyos problémát jelentenek, mivel az elmúlt évtizedekben az újonnan diagnosztizált megbetegedések évenkénti száma csaknem négyszeresére emelkedett, s ezzel mindkét nem esetében a második leggyakoribb rosszindulatú megbetegedéssé vált. Hazánkban körülbelül évi 7500-8000 az új betegek száma, és körülbelül 5000 ember hal meg évente a betegségben.

A kolorektális rákok pontos oka nem ismert. A tápcsatorna különféle rendellenességei különböző mértékben járulnak hozzá az utolsó szakasz betegségeihez, de általánosságban elmondható, hogy a krónikus panaszok mintegy itt összegződve emelhetik a betegség kialakulásának kockázatát. Fontos tehát, hogy a fogaktól a végbélnyílásig egyetlen emésztőrendszeri problémát sem szabad elhanyagolni, és kezeletlenül hagyni, különös tekintettel a gyulladásos betegségekre.

A vastagbél krónikus gyulladásos betegségei - colitis ulcerosa (kolitisz ulceróza) és a Crohn-betegség - szintén fontos kockázati tényezőként szerepelnek a későbbi rák kialakulásában. E két elváltozás nyomán alakul ki a legtöbb vastagbél-rák.

Az egészséges emésztéshez a helyes táplálkozás is rendkívül fontos, hiszen a magas zsír- és kalóriatartalmú, ugyanakkor kevés rostot tartalmazó étrend - úgy tűnik - kedvez a rák kialakulásának.

A belet érő káros hatások idővel, a korral is összegződhetnek, főként 50 éves kor fölött nő meg a sejtek rákos elfajulásának valószínűsége.

A rákok legnagyobb része ún. polipból indul ki, ami a rákot megelőző állapotnak tekinthető. Az ebben a stádiumban felfedezett betegség szinte teljesen gyógyítható. A polipok nagy része véletlenszerűen fordul elő, de 2-3 százalékuk kialakulásánál örökletes tényezők is szerepet játszanak. Fokozott kockázatot jelenthet a családi előfordulás, aminek jelentőségét korábban kissé eltúlozták.

Egyes kutatások azt mutatják, hogy valamivel veszélyeztetettebbek azok a nők, akiknek a kórtörténetében petefészek-, méh- vagy emlőrák szerepel.

A szabály, miszerint minél korábban ismernek föl és kezdenek gyógyítani valamely rákot, annál eredményesebben kezelhető, itt is feltétlen igaz. Miután a vastag- és végbélrákok hosszú ideig lényegében tünetmentesek maradhatnak, nem lehet eléggé hangsúlyozni a szűrés és a nem tipikus, mégis viszonylag korán jelentkező tünetek és azok felismerésének fontosságát.

Jel lehet a székletürítési ritmus megváltozása, azaz, ha hasmenés és székrekedés váltja egymást a korábban megszokott, normális állagú széklet helyett. Oda kell figyelni, ha a székletürítés nem panaszmentes, azaz gyomorpanaszok, felfúvódás, vérzés, hasi görcsök kísérik, illetve úgy érződik, hogy sohasem sikerül teljesen kiüríteni a beleket.

A tartósan vagy gyakran jelentkező, bizonytalan eredetű hasi fájdalom, legyen az szél eredetű, puffadás miatti, görcsös vagy teltség-érzéssel járó, szintén nem hagyható figyelmen kívül. A hányás, továbbá olyan általános tünetek, mint a fáradtság, ismeretlen eredetű gyengeség, akaratlan fogyás, esetleg hőemelkedés, láz, szintén lehetnek előjelek.

Minden emésztőrendszeri, székletürítési panasz észlelésekor feltétlenül orvoshoz kell fordulni, akkor is, ha ezek a tünetek szerencsére sokszor jóindulatú elváltozások következményei. Véres székletet okozhat például aranyér is. Mégsem szabad késlekedni a kivizsgálással, és megfelelő kezelésével. Annál is inkább, mert idővel jóindulatú elváltozások is elősegíthetik a tumoros betegségek kialakulását.

A kivizsgálás - akárcsak a szűrés - a beteg kikérdezésével és az okkult vérzés vizsgálatával kezdődik, majd célzott, eszközös vizsgálatokra kerül sor. A vastagbél-tükrözés (kolonoszkópa) eredménye döntő a baj okának megállapításában. A kolonoszkópia módot ad a teljes vastagbél működés közbeni vizsgálatára és szövettani mintavételre (biopszia), sőt nagyobb szövetdarabok, teljes polipok eltávolítására (polipektómia) is.

A szigmoidoszkópia alkalmával, ahogy neve is mutatja, a szigmabélbe juttatják be a fényforrással ellátott műszert, amely ugyancsak alkalmas szövettani mintavételre is.

Alkalmazzák továbbá a kettős kontrasztanyagos, báriumos röntgen-vizsgálatot, az irrigoszkopiát is, melynek során annyi röntgenfelvételt készítenek, hogy a bélrendszert lényegében filmszerű képeken tudják végigkövetni.

Kellemetlen, de fölöttébb egyszerű és teljesen ártalmatlan módszer a bél fizikális vizsgálata. A rektális digitális vizsgálat - röviden RDV - elegáns elnevezése annak, amikor az orvos gumikesztyűs kézzel a vastagbélbe nyúlva kitapintja a bélfalat, és annak esetleges elváltozásait.

Mindezek eredményeképpen, valamint a kivett szövetminta mikroszkópos vizsgálata nyomán lehet megállapítani a panaszok pontos okát, és tumor esetén annak kiterjedését (stádiumát):

• 0. stádiumban nagyon korai rákról van szó, és a vastag- illetve végbél legbelső szöveti rétegeit érinti.


• I. stádiumban, már a bélfal belső részének nagyobb része érintett.


• II. stádiumú daganat esetében a bélen kívülre, a közeli szövetekre is kiterjed a daganat, a nyirokcsomókat azonban, melyeken keresztül az áttétképzésnek nagyobb az esélye, még nem érinti.


• III. stádium esetén a nyirokcsomók érintettek, a test más részei feltehetően nem.


• IV. stádiumnál további részek érintettek, a tumor hajlamos máj- és tüdőáttétet képezni.

Ha eredményesnek tekintett kezelés után a daganat a vastag- és vékonybél valamely szakaszán kiújul, rekurrens daganatról beszél a szakorvos.

Az elkészült diagnózis egyben a kezelés módját és menetét is meghatározza, ez ugyanis függ a daganat méretétől, elhelyezkedésétől, stádiumától és a beteg általános állapotától.

A kolorektális rákok kezelésének legfontosabb eszköze a műtét, azaz a daganat, illetve az érintett bélszakasz sebészi eltávolítása. Ennek során valamekkora egészséges résszel, valamint a nyirokcsomókkal együtt távolítják el a tumoros elváltozást, hogy a kiújulást és áttétet megelőzendő biztonsággal kimetsszék az elfajult szöveteket. Lehetőség szerint az egészséges bélszakaszok végeit összekötik, ha erre nincs mód, időszakos vagy állandó sebészi nyílást, sztómát alakítanak ki, hogy a széklet a hasfalon keresztül egy speciális zsákba távozhasson. A műtét után a betegek egy részénél a bélszakasz gyógyulása után az ideiglenes sztómát már meg lehet szüntetni, csak a betegek mintegy 15%-a kénytelen állandó sztómával élni.

A kezelésnek része műtét mellékhatásainak mérséklése is, így a bélműködés karbantartása - hasmenés, székrekedés kezelése -, a műtéti seb és a sztóma körüli bőrfelület fertőtlenítése, ápolása.

A betegség stádiumától és a páciens állapotától függően előfordulhat, hogy műtét helyett vagy mellett egyéb kezeléseket is javasolnak.

A sugárkezelés alkalmazásakor nagy energiájú, minél pontosabban a kívánt helyre célzott röntgensugarakkal igyekeznek elpusztítani a ráksejteket. Még hatékonyabb lehet a kezelés, ha mód van úgynevezett belső sugárforrásnak a szervezeten belülre, a kívánt helyre történő elhelyezésére. E lehetőség általában végbél-daganatok gyógyításában jön szóba. Műtét előtt a daganat méretének csökkentésére, műtét után az esetlegesen ott maradt ráksejtek elpusztítására, illetve a tünetek enyhítésére is használják. Mellékhatása erősen függ a sugárzás helyétől és intenzitásától (dózisától). Külső sugárforrásnál átmeneti bőrgyulladás keletkezhet a sugarak áthatolási helyén, fáradtság, hányinger, hasmenés, véres széklet okozhat kellemetlenséget a betegnek.

A kemoterápia tablettában, infúzióban vagy injekcióban adott sejtmérgek (citosztatikumok, citotoxikus szerek) adását jelenti, amelyek gátolják a ráksejtek szaporodását, vagy elpusztítják őket. Miután az alkalmazott hatóanyagok az egészséges sejtekre is károsak, itt is felléphetnek kezelést igénylő mellékhatások: szájszárazság, hányás, hasmenés, fáradtság, nyálkahártya-gyulladások, fertőzések (orbánc) és vérzések. Ezek átmeneti megjelenése a kisebbik rossz a beteg számára.

A biológiai kezelés (immunterápia) a szervezet saját, tumorsejtek elleni védekezését segíti, méghozzá úgy, hogy tönkreteszi a daganatokra jellemző, őket körülvevő érhálózatot, amelyen a tumorsejtek a létük alapfeltételét adó tápanyagokhoz juthatnának. A daganat érhálózat nélkül elsorvad. Mellékhatásként influenzához hasonló tünetek, láz, hidegrázás, fejfájás, gyengeség, hányinger jelentkezhet.

Új távlatokat nyitottak a daganatos betegségek kezelésében a kóros érképzés-gátláson alapuló módszerek. Normálisan csak kivételes esetben növekednek a felnőtt szervezetben erek. A daganatszövet növekedésének egyik feltétele, hogy vérellátása biztosított legyen. Ha a daganat eléri a 2-3 köbmilliméteres nagyságot, mintegy gombostűfejnyire nő, a benne rohamosan zajló sejtosztódásokhoz már nélkülözhetetlen a többlet oxigén- és tápanyag-ellátás. Ezért speciális érnövekedést - angiogenezist - serkentő, hormonszerű anyagokat, növekedési faktorokat bocsátanak ki. Az úgynevezett humán vaszkuláris endoteliális növekedési faktor (VENF vagy angolul VEGF - vascular endothelial growth factor) molekulái a szomszédos erek sejtjeinek felszínén megtalálható receptormolekulákhoz horgonyoznak le, így továbbítják a jelet a sejtbe: a parancs további ér-oldalágak képzése. Ugyanezen növekedési faktor a szervezet távoli pontjain elinduló ér- és áttétképzésben is kulcsszerepet játszik. A daganat tehát gondoskodik a számára szükséges érhálózat kiépítéséről. Ezt felismerve a kutatók rájöttek, hogy a daganat megfékezésének egyik módja az érnövekedés gátlása, a daganat "kiéheztetése" és elsorvasztása, melynek elvét már az 1970-es évek elején kidolgozták.

Az érnövekedést gátló hatóanyag, a bevacizumab egy fehérje-természetű anyag, antitest, a növekedési faktorokhoz kötődve megakadályozza az eredeti célpontokhoz, a sejtfelszíni receptorokhoz való lehorgonyzást. A kezelés előrehaladott rákok esetén akadályozza a daganatnövekedést és áttétképződést, és a tapasztalatok szerint - átlagosan fél évvel - megnöveli a betegek túlélését. Infúzióban a kemoterápiával párhuzamosan alkalmazzák áttétes, előrehaladott kolorektális rákok esetében. Mellékhatásai miatt mérlegelni kell, hogy milyen stádiumban adják a betegeknek. Miután kemoterápiával együtt alkalmazzák, nem mindig különíthetők el az együtt adott gyógyszerek mellékhatásai. A gyógyszer mellékhatásaként orrvérzés, fáradtság, fej- és hastáji fájdalmak, hasmenés, hányás vagy éppen székrekedés, magasvérnyomás, étvágytalanság, súlyosabb esetben emésztőtraktusbeli perforáció, sebgyógyulás elhúzódása, szív- és érrendszeri komplikációk (stroke, infarktus), trombózis, látási zavarok stb., illetve a gyógyszeralkalmazás után visszafordíthatónak bizonyult agyi elváltozások jelentkezhetnek.

A szűrés célja, hogy a rákos megbetegedést még panaszmentes állapotban felismerjék, és a talált elváltozást idejében kezelni kezdjék. A daganatos megbetegedések közül a vastag- és végbélrákok a legjobban és legeredményesebben szűrhető betegségek közé tartoznak.

A szűrés alkalmával kikérdezik a beteget, majd megfelelő vizsgálattal - Weber-teszttel - a rejtett (okkult), vagyis a szemmel nem látható vérzést, a székletben nyomokban előforduló vért tudják kimutatni. A negatív eredmény még nem zárja ki a daganatot, mert az nem vérzik állandóan, ugyanakkor a vérzés sem mindig utal daganatra, lehet polip eredetű is. Ha a betegnek más, kolorektális rákra utaló panaszai is vannak, további kivizsgálást is végeznek.