A népi gyógyászat úgy tarja, hogy remek vértisztító, és felszámolja a fertőzéseket a szervezeten belül.

A spárga (Asparagus officinalis) feltehetően eurázsiai eredetű, a liliomfélék (Liliaceae) családjába tartozó kétlaki, egyszikű növény. Hazánkban korábbi feljegyzések nyúlárnyéknak is nevezik, mert évelő és nyaranta akár másfél méteresre is megnőnek hajtásai, így már valóban nyújthat némi árnyékot kisebb-nagyobb állatoknak is.
A vadon termő spárgát már az egyiptomiak és a görögök is fogyasztották. Termesztését az egyiptomiak kezdték, tehát hozzávetőleg négyezer éves kultúrnövény. Pompejiben talált étlapon a hízott pacsirta és az osztriga már szerepelt a „jérce spárgával”. Plinius, római író i. sz. 90 körül szintén utal rá.  A rómaiak kifejlesztették a termesztését, de még mindig az ínyenc gazdagok táplálékai közé tartozott. A későbbiekben kissé elfeledték, majd a reneszánsz idején újra megjelent, és az ínyencek kedvencévé vált. A luxusterméknek számító spárgát nagyra értékelték a királyok és hercegek is. III. Henrik kegyenceit kényeztette vele, XIV. Lajos pedig megkövetelte, hogy asztalán mindig legyen spárga. Hogy parancsának eleget tegyen, a királyi kertész, La Quintinie kidolgozott egy melegágyas termesztési módszert, amelynek segítségével gyakorlatilag egész évben szedhettek spárgát! A művészek közül sokakat megihletett, így pl. Manet-is. A festő egy köteg spárgáról készített csendéletet, amit 200 frankkal többért kelt el, mint amennyire Manet tartotta. Erre Manet külön megfestett egy spárgát, és utána küldte, az alábbi kísérőszavakkal. „ Hiányzott egy szál a kötegből!” A XIX. század elejéig csak a vagyonos ínyencek engedhették meg maguknak ezt a kifinomult és igen drága zöldséget.

A spárganövénynek női és hímegyedei vannak. Gyökérzete lassan erősödik meg, de a körülbelül hároméves tövek már kellően teherbíróak ahhoz, hogy tavasszal sok hajtást hozzanak. A hajtások színe attól függ, hogy a föld felett vagy a föld alatt növekedtek. Ha napfény éri őket, a spárga bezöldül. Laza homokos, humuszban gazdag talajban nő leginkább, és innen a legegyszerűbb betakarítani is 8-12 mm átmérőjű nedvdús hajtásait, melyek egyébként igencsak hasonlítanak a szobanövényként tartott díszaszparágusz hajtásaihoz, hiszen közeli rokonnövényekről van szó. Viszonylag drága zöldség, mert gondos ápolást igényel.
Valódi európai idényzöldség, mely áprilistól kezdve májusban és egészen június végéig kapható. Ez időben bújnak elő zsenge hajtásai, a spárgasípok. Lehet ugyan egész évben kapni konzerv és befőtt formában, az igazi spárgakedvelők azonban biztosan nem folyamodnának ehhez, frissen pedig csak néhány hónapig a spárgaszezonban szerezhető be.

A spárgahajtás legfinomabb része a feje, mert ez a legpuhább és legízletesebb. Lejjebb a szár rostosabb, külső rostjai enyhén kesernyések lehetnek. Annál kesernyésebb a hajtás, minél közelebb helyezkedett el a növény gyöktörzséhez. Alapvetően a spárgatermesztő helyes eljárásától függ, hogy a spárga kesernyés-e vagy sem, kevésbé múlik a frissességen.
Ha sikerült friss spárgát venni a piacon, akkor is érdemes meggyőződni, hogy szára külső része nem kesernyés-e. Ezen a hámozás segíthet. A világos színű sípokat a fejtől haladva lefelé vékonyan meg kell hámozni, a zöld spárgánál ez nem mindig szükséges.

Az enyhe mellékíz a spárgát cukros, csak nagyon enyhén citromos, sós vízben, kevés vajjal főzve lényegében érezhetetlenné válik. Az erős kesernyésség semmilyen trükkel nem tüntethető el, ezért ilyenkor inkább csak a hajtások hegyét használjuk fel, semmint, hogy az egész étel ehetetlenné váljon. A világos spárga 15-20, a zöld színű kevesebb, 10-15 perc alatt fő meg puhára, helyesebben enyhén acélosra. A zöld spárga a kevésbé előkelő étel, ugyanakkor ízletesebb.

Az alumíniumedényben ne főzzük, mert a spárga anyagai az alumínium-oxiddal reakcióba lépve szürkésen elszínezik a hajtásokat. Elegendő kevés vízben megfőzni. Némi citromlé az elszíneződéstől óvja a spárgát.
Nyersen is egészséges és fogyasztható, de aszparaginsav tartalmának köszönhető jellegzetes íze csak a főzés nyomán alakul ki.

Jól emészthető rostok alkotják a növény szárát. A hajtások A-, B1-, B2-, C- és E-vitaminban, fólsavban gazdagok. Sok értékes aminosavat, köztük aszparaginsavat is tartalmaz, ahogy fentebb is említettük, kalóriatartalma azonban csekély. Miután a hajtások nagy része, 93-95 százaléka víz, a maradék szárazanyag kevés kalóriát képvisel, 100 gramm spárgába mindössze 20 kalória szorult. Kifejezetten kevés benne a cukor, összesen 2 gramm szénhidrát van benne.
Tartalmaz kalciumot, foszfort, vasat, nátriumot, sok káliumot, a nyomelemek közül ónt, szilíciumot, molibdént.
A zöld spárga klorofillban gazdag, több benne a C-vitamin és a karotin, mint világos változatában, ezért táplálékként is értékesebb.
Gyógynövényként több évszázada számon tartják. Elsősorban vízhajtó és vesekő-eltávolító hatása ismert, vízhajtóként áttételesen a szívet tehermentesítve a keringésre is jótékony hatással van. Ugyancsak vízhajtó tulajdonságával van összefüggésben, hogy segíti a szervezet méregtelenítését.
Szárított porát fogfájás kezelésére is használták. Kedvezően hat a belső elválasztású mirigyek működésére, és enyhe hashajtó hatású.
A nyers spárgalé is egészséges, 4-5 hajtásból zöldségcentrifugával félcsészényi nyerhető.
Mértékletesen fogyasszák a köszvényesek és a veseköves vagy arra hajlamos emberek.