A COPD krónikus obstruktív tüdőbetegség lévén korábban nem jelentett önálló betegséget, hanem valamennyi krónikus, légzési nehezítettséggel járó betegség gyűjtőfogalmaként volt használatos. Az asztma bronchiale és a tüdőtágulat is ide sorolódott...

A légzőrendszeri betegségek között külön csoportot képeznek a tüdő betegségei, amelyek közvetlenül befolyásolják a légzést, illetve a tüdő levegője és a léghólyagocskák hajszálér-hálózata között lejátszódó gázcserét, vagyis a külső légzést. A tüdőbetegek gyakran panaszkodnak fulladásra, légszomjra, különösen, hogyha fizikai munkát végeznek, vagy sportolásba fognak. Amikor elégtelen légzés miatt a vér oxigénszintje alacsony, illetve széndioxid szintje magas, a nyúltagyi légzőközpont irányítására fokozódik a légzés. Mivel testmozgáskor az izmok több oxigént használnak fel, és több széndioxidot termelnek, hamarabb következik be oxigénhiány és a széndioxid feldúsulása a vérben. Különösképpen, ha a tüdő nem tudja fokozni a gázcserét, és lépést tartani a szervezet igényével.

Ezt a tünetet nehézlégzésnek, orvosi szakszóval dyspnoenak (ejtsd: diszpnoé) hívják, és a tüdő legfőbb feladatának, a légzési (respiratórikus) funkció károsodásának tünete. Bár érzelmi okai is lehetnek a fulladásérzésnek, a levegő utáni kapkodásnak, ez mindig jól megkülönböztethető a tüdőbetegség okozta nehézlégzéstől, amikor a légzés teljesítménycsökkenése nem pusztán szubjektív érzet, hanem műszeresen mérhető.
A légzési funkció romlását okozhatják a légutak elváltozásai, a léghólyagocskákat (alveoláris régiót) és a tüdő szövetét (interstitium) érintő betegségek, a tüdő érrendszerének betegségei, a légzés idegrendszeri kontrolljának zavarai, vagy a légzőmozgásokban résztvevő mellhártya, rekesz, mellkas felépítésében részt vevő csontok és izmok elváltozásai, betegségei.

A tüdő légző funkcióját befolyásoló betegségek között két nagy csoportot különíthetünk el, az obstruktív és a restriktív tüdőbetegségeket. Mindkét csoport neve magyarázatot igényel, mivel egyik jelzőre sincs megfelelő szó nyelvünkben: A restriktív tüdőbetegségek esetén a tüdő, illetve a mellkas valami oknál fogva nem tud kellően tágulni. Ilyen betegség az ismeretlen eredetű tüdőfibrózis, a légmell, a mellkas deformitása, például gerincferdülés miatt létrejövő nehézlégzés, amikor a bordák nem tudnak megfelelően mozogni, de restriktív nehézlégzést okoz a rekeszizom-bénulás is. Végső soron az okozza a nehézlégzést, hogy a tüdő nem képes megfelelően tágulni és elegendő légzőfelületet mozgósítani, illetve ellátni friss levegővel. A beteg szaporább légvételekkel igyekszik oldani a nehézséget.
Az obstruktív tüdőbetegségek esetében a fokozott légúti ellenállás, a légutak szűkülete okoz légzési nehézséget. Obstruktív elváltozás az asztma, a hörghurut és a krónikus hörghurut, a tüdőtágulás, ez utóbbi kettő együttes előfordulása, a COPD - ahogy ezt neve is sejteti -, továbbá megemlíthető a bronchiektáziák (a hörgők irreverzibilis tágulatával járó betegségek), továbbá a mukoviszcidózis (cisztás firbrózis).

Belégzéskor a légutak, a kisebb-nagyobb hörgők mind tágulnak, ezért a belégzésnél nem érződik a szűkület hatása, csak kilégzéskor, mert akkor az egészséges tüdőben is szűkülnek a légutak. Csakhogy a beteg tüdő hörgői eleve beszűkültek, így további összehúzódásukkor már nem marad elegendő keresztmetszet a levegő távozásához, ezért a kilégzés nagyobb erőfeszítéssel jár. Az obstruktív tüdőbetegségekben tehát elsődlegesen a légutak elváltozásai okozzák a panaszokat, s ez okozza idővel az alveólusok elváltozásait.
Bizonyos esetekben restriktív és obstruktív légzési nehézség együtt is jelentkezhet.

A restriktív és obstruktív csoport elkülönítése úgynevezett spirometriai vizsgálatokkal lehetséges, amelyek a légzési térfogatról, a ki- és belélegzett levegő áramlási tulajdonságairól, és ezek időbeli viszonyairól adnak felvilágosítást.

Ezeket egészítik ki egyéb (ún. légzésmechanikai, reverzibilitás-teszt; diffúziós kapacitás (CO-módszer, TLCO), artériás vérgáz-analízis, terheléses teszt stb.) vizsgálatok, amelyek a dyspnoé lehetséges okainak pontosabb megállapítására szolgálnak, illetve segítenek felderíteni, ha restriktív és obstruktív dyspnoé együtt van jelen.

A légúti obstrukciót okozhatja hörgőrendszeren belüli (endobronchiális) vagy kívüli (exobronchiális) elváltozás. Előbbire példa az asztmás hörgőgörcs vagy a hörghurut (bronchitis), utóbbira pedig a tüdőtágulat (emphysema), ahol az összehúzódásra már képtelen tüdőhólyagocskák a bűnösök. Ennek azért van jelentősége, mert az endobronchiális elváltozások visszafordítható (reverzibilis), míg az exobronchiális okok többnyire visszafordíthatatlan - tehát lényegében nem gyógyítható - elváltozásokat jelentenek. A COPD esetén mindkét elváltozás jelen van.

Az általunk ismert betegségek között, így a tüdő bántalmai között is vannak múló, úgynevezett heveny (akut) betegségek, s vannak hosszasan fennálló krónikus betegségek. Az akut tüdőbetegségek közül szinte mindenki találkozott már az akut bronchitissel, mely csaknem kizárólag valamilyen meghűlés és megfázás kapcsán a tüdőt megtámadó bakteriális vagy vírusos fertőzés eredménye, és még elhúzódó esetben is 1-2 hónapon belül elmúlik. A krónikus betegségekre jellemző, hogy tartósan befolyásolják az érintett állapotát, sajnos ilyen a COPD is.