A betegség okai közül a külső tényezők hatása miatt gyakori a betegség poros, szennyezett, mérgező gázokkal telt levegőjű munkahelyen dolgozók, például bányászok, vegyiparban dolgozók között.

A tényezők között azonban a dohányzásnak mindenképpen kiemelkedő szerepe van. Erre utal az is, hogy a COPD-s betegek 85-90%-a dohányos, és csak a maradék kerül ki a nem dohányzók közül.

A családi halmozódásban a genetikailag meghatározott hajlam szerepe is tetten érhető. Ritkán előforduló genetikai hiba az alpha-1-antitripszin (AAT) nevű enzim hiánya - nevezik alfa-l-proteáz inhibitornak is. Ez a vérben található enzim gátolja az elasztázt, ami a tüdőhólyagocskák rugalmas falának felépítésében résztvevő, a rugalmas szöveti rostokat alkotó elasztin nevű fehérje lebontását végzi. Így az ATT megvédi a tüdőfalban lévő elasztint.

A COPD kialakulásának kedvez, ha valaki gyermekkorban gyakran kapott el légúti fertőzéseket.

A COPD - mint a rövid leírásban is szerepelt - nem egységes betegség, hanem légúti betegségek együttesen előforduló csoportja. COPD-ről akkor beszélhetünk, ha a krónikus obstruktív bronchitis és a tüdőtágulás tünetei - nem múló köhögés, váladékképződés, krákogás, nehézlégzés, légszomj - egyidejűleg jelentkeznek.

Krónikus bronchitis (hörghurut) valószínűsíthető, ha az ember folyamatosan, vagyis legalább két egymást követő évben, három hónapig köpetürítéssel társulóan köhög. A tüdőt a beérkező szennyezett levegő készteti fokozott váladéktermelésre. A tüdő védekező rendszere ugyanis a légcsőben és a hörgőkben termelődő nyákos váladék segítségével igyekszik eltávolítani a káros anyagokat. A szennyező anyagok e nyákszőnyegbe tapadnak bele, ahonnan ezeket a védekező rendszer sejtjei bekebelezhetik, vagy a csillószőrök mozgása nyomán továbbítódnak a külső légutak, a szájüreg felé. A krónikus bronchitisben - természetesen akkor, ha a beteg nem szenved éppen valamilyen légúti fertőzésben - képződő váladék fehéres színű, ezáltal megkülönböztethető a fertőzések nyomán keletkező gennyes, sárgás-zöldes árnyalatú nyálkás köpettől.

A krónikus hörghurut súlyosbodásaként rendszerint a dohányfüst hatására alakul ki a krónikus obstruktív (elzáródásos) bronchitis. A csillószőrök mozgása megbénul, majd a csillószőrök elpusztulnak, cserében a nyálkahártya alatti nyáktermelő mirigyek száma nő. Ezért több, sűrűbb, tapadósabb váladék termelődik, ami eltorlaszolja a légutakat. Később a gyulladásos folyamatokban fontos fehérvérsejtek jelennek meg. A gyulladt hörgőnyálkahártya érzékennyé válik, a legkisebb hatásra is a hörgők falában lévő simaizom-sejtek görcsös összehúzódásával válaszol. A levegő áramlása főként kilégzéskor akadályozott. Ezt és a légutak beszűkülését az érintett először különösen fizikai megterheléskor, később már nyugalomban is légszomj formájában tapasztalja meg.

A tüdőtágulásnál (emfizéma) a tüdő szövetének gyulladása nyomán a tüdőhólyagocskák visszafordíthatatlan roncsolódása, összeolvadása következik be, melynek következtében a légzőfelület csökken, ami ugyancsak légszomjhoz, ritkán köhögéshez vezet.

A köhögés általában felkelés után, a reggeli órákban kínozza a beteget, a légzőrendszer így próbál megtisztulni az éjszaka összegyűlt váladéktól.

Különböző légúti fertőzések súlyosbíthatják a tüneteket.

A diagnózis felállításához elengedhetetlen a pontos kórelőzmény: köhögés jelentkezésének ideje, gyakorisága, a köhögés jellege (sípoló-e), a páciens szokásai, esetleges dohányzása, a légzés nehezítettsége.

A vizsgálatok a beteg fizikai megvizsgálásával folytatódnak. Megfigyelik a beteg légzését kísérő hangokat. A tüdőtágulásnak csak súlyos esetben vannak külső jelei; ezek a tágult mellkas, alacsonyan álló rekeszizom, belégzéskor az alsó bordaközök behúzódása. A röntgen-kép eltérései is csak súlyos esetben diagnosztikus értékűek.

A legfontosabb vizsgálati módszer a spirometria (légzésfunkció-vizsgálat), amely a légzés különböző fizikai paramétereit képes mérni. A legfontosabb érték a FEV1, az erőltetett kilégzéskor egy másodperc alatt kilélegzett levegőtérfogat, továbbá FEV1/FVC (forced vital capacity in 1 second/ forced vital capacity), a légút szűkületét jelző érték. Az egyszerű hörghurut a normál értékekhez képest nem okoz eltérést.

A cigarettafüst már a betegség tüneteinek megjelenése előtt károsítja a tüdőt, ezért ez a tüdő teljesítményének 3-5 évente ismételt vizsgálatával kimutatható. Ha a FEV1 meghaladja a korral járó normális éves, 25-30 ml-es térfogatcsökkenést, az a krónikus obstruktív bronchitis jele.

A vizsgálatnak azért van jelentősége, mivel a COPD alattomosan kezdődő betegség, a mérsékelt fizikai terheléskor érezhető légszomj észlelésekor már előrehaladott.

Ha a beteg a levegőt legalább 6 másodpercig képes kifújni, valamint ha ilyenkor hallgatózással sípoló hangot lehet hallani, valószínűsíthető a COPD.

A mellkasröntgen szintén a rutinvizsgálatokhoz tartozik, előrehaladott állapotban a tüdőtágulásnál a léghólyagocskák pusztulása miatt a szövethiány képe jellegzetes a felvételen.

A fiatalkorban jelentkező tüdőtágulás felveti a genetikailag meghatározott alfa-1-antitripszin hiányának lehetőségét, amit vérből lehet kimutatni.

Az alapvizsgálatokat súlyosabb esetben továbbiak is kiegészítik. A spirometriás vizsgálat részeként meghatározzák az RV (reziduális volumen) értéket is, ami megadja, hogy a teljes kilégzés után mennyi levegő marad a tüdőben. EKG-t, vérgáz-analízist végeznek. Utóbbira a beteg állapotának objektivizálása miatt van szükség, súlyosabb esetekben, valamint oxigénterápia alkalmazása esetén, ha a beteg bizonyos időszakokban lélegeztetésre szorul.

Az asztmás nehézlégzés elkülönítésére a hörgőtágító adása után 10 perccel újból elvégzik a spirometriás méréseket. Ha a gyógyszer hatására az értékek nem változnak számottevően, az asztma kizárható.

A COPD nem gyógyítható, a kezelés célja a fulladás és légszomj megelőzése, a légzés előrehaladó hanyatlásának lassítása, megállítása, a szövődmények megelőzése. Hangsúlyozni kell, hogy a COPD eredményes kezelésének alapfeltétele a dohányzás azonnali és teljes abbahagyása. Enélkül a legkorszerűbb gyógyszerekkel, a leghatásosabb eljárásokkal sem lehet a rosszabbodást megállítani. A légszomj és fulladás elleni hörgőtágító-terápia alapja az ún. GOLD (Global Initiative for chronic Obstructive Lung Disease) standard, amely a nemzetközi tüdőgyógyász társaság által elfogadott protokollra épül, valamint a Magyar Tüdőgyógyász Társaság által megfogalmazott COPD terápiás irányelv. A leggyakrabban használt szerek az úgynevezett antikolinerg gyógyszerek, amelyeket két csoportba sorolnak: rövid hatású és hosszú hatású készítményekre. A rövid hatású antikolinerg gyógyszert rendszerint naponta négy alkalommal kell belélegezni. A gyógyszer körülbelül negyedóra elteltével kezdi kifejteni hatását, ami 8 órán keresztül megmarad. A még korszerűbb hosszú hatású antikolinerg készítmény hatása 24 órán át tart, így naponta csak egyszer kell belélegezni.
Az antikolinerg szerek hörgőtágító hatásának alapja, hogy a paraszimpatikus idegrendszerben az idegsejtek ún. muszkarin típusú acetil-kolin-receptoraihoz kötődve megakadályozzák annak az ingerületnek a továbbadását, amire a hörgők simaizmai összehúzódnának, a hörgők beszűkülnének. A hosszúhatású antikolinerg készítmény csökkenti a légszomjat, enyhíti a fulladást, még a mozgás (aktivitás) során is.

A hirtelen jelentkező légszomj, fulladás megszüntetésére alkalomszerűen használható, rövidebb ideig, de gyorsan ható gyógyszert, ún. béta-2-agonistákat alkalmaznak. Ezek a szimpatikus idegrendszeri béta-2-receptorokra hatva érik el a simaizmok ellazulását. Túladagolásukkor mellékhatásként súlyos szívproblémák - szapora szívverés, szívritmuszavarok -, fejfájás jelentkezhetnek.
Az antikolinerg és gyors hatású gyógyszer kombinációja is jól alkalmazható a napi kezelésben. A konkrétan alkalmazott kezelés a betegség súlyosságától függ, amit a tünetek és a mért FEV1-érték alapján határoznak meg.
Tünetek esetén 60% feletti FEV1 értéknél antikolinerg szereket adnak, és csak indokolt esetben gyors hatású béta-2-agonistákat.
40-60% közötti FEV1 érték esetén rendszerint már ez utóbbiakra is szükség van az antikolinerg alapkezelés mellett.
A tartós hatású béta-2-agonista hörgtágítók (aeroszolok) szintén a beteg légszomját, fulladását enyhítik. Naponta 2 alkalommal alkalmazandók, és 12 órán át tartó hörgőtágulatot biztosítanak.
A legtöbb hörgtágító gyógyszert a beteg egy egyszerű kis adagólós inhalálókészülékből közvetlenül a tüdejébe, a hörgőkbe szívja be.
A kezelést ún. nyújtott hatású teofillinnel is kiegészíthetik.
A fulladás mérséklésére tehát szájon át adott xantinszármazékok (teofillin) is adhatók. Az újabb készítmények mellett ma is sokszor alkalmazzák, mert 12-24 órán át hatékonyak, így jól megelőzi a hajnali, éjszakai fulladást, és elegendő naponta egyszer vagy kétszer bevenni. Tágítják a hörgőket, növelik a légzőizmok erejét, serkentik az agyi légzőközpontot, valamint csökkentik a hörgőnyálkahártya gyulladását is. Alkalmazásuknak határt szab, hogy nagyon sok gyógyszerrel nem adhatóak együtt, valamint, hogy emiatt nem mindig számítható ki, mennyire hatnak.

A gyorsan és lassan, tartósan vagy rövid ideig ható gyógyszereket a lehető legjobb hatás és a kényelmes adagolás érdekében általában kombinációban alkalmazzák. Megjegyzendő, hogy az előírt adagokat a különböző szerek összegződő mellékhatása miatt sohasem szabad túllépni.
A krónikus gyulladások kezelésére bevethető inhalációs szteroid gyulladáscsökkentők hatékonyságáról a COPD esetében sokáig megoszlottak a vélemények. Mára a COPD-ben törzskönyvezett gyógyszerek és gyógyszerkombinációk tartalmazzák ezt a hatóanyagot.
A váladékot oldó, köptető hatóanyagok adása (pl. acetylcystein, gyógynövénykivonatok) a betegség tüneteit enyhíti csupán, lefolyását nem lassítja. Köhögéscsillapítókat csak indokolt esetben és rövid ideig szabad szedni, mert inkább akadályozzák a légutak még meglévő öntisztulását, így súlyosbítják az állapotot, tüdőgyulladást is okozhatnak.

Az antibiotikumok adását a fokozottan érzékeny légutak indokolják, ha fertőzés folytán a váladék gennyessé válik, láz jelentkezik.

A hypoxaemiával (vér tartósan alacsony oxigéntartalmával) járó, súlyos COPD kezelésében nélkülözhetetlen a vérgáz-analízis alapján beállított, folyamatos oxigénkezelés (LTOT=Long Term Oxygen Therapie (ang.)). Ez azt jelenti, hogy a beteg legalább napi 15 órán keresztül orrszondán át oxigéndús levegőt lélegez be. Ez eredményesen növeli a vér által szállított oxigén mennyiségét, nemcsak a létfontosságú szervekhez. A tapasztalatok szerint a kezelés jelentősen javítja az életminőséget, meghosszabbítja a beteg életét.

Fizikoterápiai eljárások gyógytornásztól, szakápolótól való elsajátításával és alkalmazásával a beteg maga is sokat tehet tünetei enyhítéséért, kedvezőtlen mellékhatása nincs. A légszomj is enyhíthető megfelelő testhelyzettel, így például, ha az ember ülve kissé előrehajol, és alkarjával a térdeire támaszkodik. Ugyancsak fontos a megfelelő rendszeres testmozgás és az aktuális állapothoz méretezett testedzés.

A leghatékonyabb megelőzés a dohányzás teljes mellőzése, ideértve a passzív dohányzás elkerülését is. Genetikai hajlam esetén ennek fokozott jelentősége van. A szövődmények kialakulását előzi meg a legyengült immunvédelemmel bíró légutak különböző fertőzések elleni védelme, így az influenza elleni vagy a tüdőgyulladást okozó Pneumococcusok elleni védőoltás.

A rosszabbodást az obstruktív hörghurut és tüdőtágulás kialakulásának irányába az egyre gyakoribb fulladások, erősödő köhögés, a váladék felszaporodása, a mellkasi szorítás erősödése, a fizikai teljesítőképesség fokozatos csökkenése jelzi. A leggyakoribb szövődmények a hörgők különböző fertőzései, a tüdőgyulladás. Rosszabbodást hozhat a szennyezett levegő, illetve egyéb tüdő- és keringési betegségek.
A kezelés hatására az egyszerű bronchitis még jól gyógyul, mikor azonban már obstruktív formába váltott át, nem lehetséges a végleges gyógyítás. Az inhalált méreganyagok hatásának megszüntetésével - például a dohányzás elhagyásával - azonban a betegség rosszabbodása feltartóztatható, megállítható.
Ugyancsak nem fordítható vissza a tüdőtágulás miatt bekövetkező szövetkárosodás, az elpusztult tüdőhólyagocskák már nem tudnak regenerálódni, de a dohányzás abbahagyásával a tüdő teljesítménye a soha nem dohányzottakéhoz hasonlóan alakul.

A tüdőtágulás hosszú távon, a tüdőben és a kisvérkörben megnövekedett vérnyomás következtében a jobb oldali szívfél túlterhelése és az elégtelen oxigénellátottság miatt a szív károsodásához vezet. A legsúlyosabb stádiumban életveszélyes állapotok, szívelégtelenség és -leállás vagy a légzőizmok kimerülése következhet be.
A vészes fulladást súlyos esetben az ún. paradox légzés jelzi; ekkor a beteg a mellkasi és hasi légzést váltogatva, gyorsan veszi a levegőt, ezt segítő szokatlan testhelyzetet vesz föl, légzési segédizmait fokozottan használja. A rekeszizom számára ez a légzés nagyon fárasztó.
A jobb szívfél elégtelenségét fáradtság, fulladás ödémás láb, dagadt bokák jelzik.

A fulladó beteghez feltétlen orvost kell hívni, aki az első ellátás után megfelelő szakintézetbe utalja a beteget. Megérkeztéig az első tennivalók:
Biztosítani kell, hogy a beteg friss levegőhöz jusson (ablaknyitás, öltözetének meglazítása, a dohányfüst és a dohányzók eltávolítása a beteg környezetéből, stb.). A beteg spontán módon meg tudja találni a számára ilyenkor legkedvezőbb testhelyzetet, ami egy előrehajló, ülő pozíció, tehát ne akarjuk a beteget lefektetni!
Ellenőrizni kell, hogy előírt gyógyszeradagját rendesen bevette-e.
Elő kell szedni, és megfelelően adagolni a vészhelyzet esetére felírt gyorshatású hörgtágító sprayt. A túladagolás ilyenkor is veszélyes!
Ha rendelkezésre áll, akkor lehetőleg porlasztó segítségével juttassuk a tüdőbe a gyógyszereket, melyek ilyen módon adagolva sokkal hatékonyabbak.