Vágyaink között valószínűleg az első helyet foglalja el a boldogság utáni vágy, a szenvedés elkerülése, a békés és élvezetekkel teli élet.

Ha őszintén megkérdeznénk, mi is a boldogság, magától értetődő, hogy nincs két olyan ember, akik egyforma választ adnának, de sokan egyáltalán nem is tudnának válaszolni. A boldogság egy olyan ideális állapot, amelyre bár vágyunk, mégsem tudjuk meghatározni, hiszen magában foglalja életünk minden oldalát és ezzel emberi teljességünket.

A legtöbb ember nagyon elvontan képzeli el a boldogságot; eleve annyira messzire és magasra helyezi, hogy az elérésére tett minden kísérlet eleve kudarcra van ítélve. A cél homályos, meghatározása bizonytalan, az eszközök nem megfelelőek. Nézzük meg közelebbről, miről is van szó. 

Homályos a cél: nem tudjuk miből áll a boldogság, amikor ugyanis azt gondoljuk, hogy elértük, rádöbbenünk, hogy mégsem értük el az álmodott teljességet. Kevésnek, szegényesnek tűnik, elveszítette a képzeletünk világában még rá jellemző varázst.

Meghatározása bizonytalan: Hol a boldogság forrása? Az anyagi és érzéki élvezetekben? Az érzelmekben? A lelki békében? A felhalmozott ismeretben? A szellemi bizonyosságokban? Melyik emberi tudatszint felel a boldogságért? Csak az egyik, vagy mindegyik egyszerre? És ha az utóbbi igaz, hogyan lehet egyszerre mindegyiket kielégíteni, ha szükségleteik többnyire ellentmondóak?

Nem megfelelőek a boldogság elérésére használatos eszközök: ez annak a következménye, hogy a cél homályos és hogy nem tudjuk megfelelően meghatározni a boldogságot. Így nemcsak, hogy nem használunk megfelelő eszközöket, hanem gyakran egyáltalán nem használunk semmit. Megelégszünk a várakozással, hogy az élettől mindent készen kapjunk, ráadásul személyre szabottan. Vagyis át kell értékelni elképzeléseinket és a belőlük fakadó viszonyulásunkat.

Világosan kell látnunk céljainkat: Mit jelent számunkra a boldogság? Sokkal hasznosabb lenne az egyszerű, elérhető és teljesen konkrét dolgokból kiindulni, legyenek bár a fizikai vagy a szellemi dimenzióban. Jó tudni, mit szeretünk: sétálni, olvasni, elmélkedni, elmélyedni... Ezekben vagy más lehetőségekben mindenki könnyen megtalálhatja boldogságának azonnali adagját.

Hol a boldogság? Ha elemezzük személyiségünk felépítését, megleljük boldogságunk összetevőit. Van, amit testünk szeret, és az általánosan elterjedt nézettel szemben ez nem mindig az érzékek kielégítésében merül ki. A pszichének is vannak követelményei, de a közhiedelemmel ellentétben boldogságunk nem abból származik, hogy szeretnek és megértenek, hanem abból, hogy a vak önzőség csapdáját elkerülve mi magunk tudunk szeretni és megérteni, saját magunkat is beleértve. Az elme nem akkor boldog, ha ismereteket halmoz fel, hanem amikor kételyeket oszlat el: többet ér néhány jól megalapozott gondolat, mint ezernyi egymástól független, a mindennapi életben nem alkalmazható vélemény.

Nyilvánvalóan az alapvető létszükségleteket nem lehet figyelmen kívül hagyni, de a nyugodt és az új felé nyitott lélek mindennél jobban segít az intellektuális, érzelmi és anyagi boldogság elérésében. Rájövünk arra, hogy emberek vagyunk, s nem valami egymásra dobált összevisszaság. Hogy életünk túlmutat az érzéki élvezeteken. Hogy tudjuk úgy irányítani érzelmeinket, hogy azzal nem sértünk másokat és saját magunkat sem. Rájövünk arra, hogy a világot szépség és harmónia hatja át, még ha nem is mindig nyilvánul meg egyértelműen. Mindebből mély belső derű fakad, amit méltán nevezhetünk boldogságnak.

Ha egyszerű, kis dolgoknak örülünk, ha könnyen száll arcunkra a mosoly, ha mindennap készek vagyunk valami újat megtanulni, ha sietség és szünet nélkül haladunk céljaink felé, akkor boldognak nevezhetjük magunkat. Éljünk képzelőerőnkkel képzelgés nélkül, álmodjunk megvalósítható álmokat, vállaljunk értelmes kalandokat, szeressünk mérlegelés nélkül – mindezekkel elérjük a szilárd boldogságot.