Férfiat énekelek, lantom új dalra fölajzom,
Áhitat és kegyelet rózsáival ékesitem föl
És sarut oldva jövök antik mértékkel adózni
Annak, akit költõk minden koszorúja megillet.
Mert maga vátesz volt, tisztán megmondva jövendõt,
Melynek fölragyogó napját õ hozta nekünk el
S szörnyeteg árnyaival küzdött, aggódva, remegve.

Ódát érdemel õ, nem is ódát, ünnepi himnuszt,
Pindaroszi szavakat, melyek árja egekbe csapódik
S múló gyászokon át az örök fény ormait éri.
Ó de ma oly fájó nagyságra tekinteni mélybõl,
Csonka világunkból fölnézni ily nagy egészre,
Törpék harca közül Atlas vállára meredni,
A hazai földnek gondját, aki bátran emelte
S hogy mégis mozog, ezt vallotta, hitte halálig.
Ó mily vátesz is õ: mély, bús pusztába kiáltó,
Századok éji ködét föltáró tünde szövétnek,
Mely a jövõ hajnalt várván, virrasztva elégett.
Férfiat énekelek, ki a restül álmodozó hunt,
Messze kelet népét tettekre ragadva vezette
Tétlen tengésbõl diadalmas eszmei harcba!
Hol van most a magyar és hol van most a vezérlõ,
Merre megyünk, meddig, vereségek népe, fejetlen,
Meddig paskol még bennünket a gyász s a gyalázat?

Férfiat énekelek s remegõ lélekkel idézem
Isten tûnt remekét, elszállt lelkét a magyarnak.
Õt, akiben szerelem üdvösség s kárhozat egyben
Élt e honért s népért s inkább omlott el a téboly
Szõnyegein, ám nem nézhette fajának elestét.
Döbling: rácsaidat megrázva figyelte vak éjben
Távol népe jaját, puskáknak tompa zenéjét,
Mint a magyar puszták rab oroszlánsarja, homályos
Emlékek s álmok pirkadtak néha agyában
Régi diétáról, új hídról, büszke folyóról,
Mely laza gátokon át harsogván törtet elõre
És a szabadságnak tépett zászlója taréján.
Ó hány végtelenül ólmos és lassu napod múlt
S néha a méla magyar Bánát költõje, a bomlott
És szilajon zokogó Lenau cincogja füledbe
Az eltûnt éden, vesztett föld síri keservét
S az idegen zsarnok pandúrja kutatta a titkod!
Én, e kései kor elfáradt lantosa, íme
Száz év tûnte után hívlak, jõjj el, soha jobban
Nem várt férfit e táj, soha inkább hõst, aki alkot
És e szörnyû kaosz szennyes vizein lebegõ nagy
Lelke szaván ismét élet lesz s új Magyarország!