A kutatások azt bizonyítják, hogy ez a kapcsolat meghatározza a baba későbbi fejlődését, személyiségét, sőt a társadalomba való beilleszkedését is. Mert az anyaméh az első iskola. Mindannyian látogattuk azt. Az anyaméhben töltött 266 nap alatt mindvégig az élet talán legnehezebb megpróbáltatására készültünk, a születésre.

Egyre több a bizonyíték arra, hogy a magzat már a méhben hall, lát, ízlel és érez. Ha távolról halk zene hallatszik, vagy egy kellemes, megnyugtató hang, az anya hangja, a baba biztonságban érzi magát és elalszik. Ha az anya megijed, magzata mozdulatlanná válik, szorongani kezd, bevackolja magát a méh sarkába. Agresszív, hangos zene hatására viszont tiltakozásul rugdalózni kezd. De nemcsak teste, szervei fejlődnek, fejlődik a tudata is. A kívülről jött ingerekre reagál, sőt kísérletek bizonyítják, hogy ezekre emlékszik is.

Egy kísérletben édesanyákat arra kértek, hogy terhességük utolsó hat hetében, napi két alkalommal ugyanazt a mesét mondják el magzatuknak. Majd egy magnóra a mese mellé két ugyanolyan hosszúságú szöveget is felmondtak. Ezután a magnót egy speciális cumival kötötték össze, úgy, hogy a cumi eltérő ritmusú szopásával be lehetett indítani az ismert mesét, illetve az ismeretlen szöveget. A kísérletben részt vevő csecsemők, születésük után néhány órával, abban a ritmusban kezdtek el szopni, amivel az ismerős mesemotívumokat tudták beindítani. Számos hasonló kísérletet végeztek és nyilvánvalóvá vált, hogy a magzat már a második terhességi harmadtól képes feldolgozni az akusztikus hatásokat, és erőteljesebb szívdobogással vagy mozgással reagál azokra. A hallás nagyon gyorsan fejlődik.

A 26. terhességi héttől a baba kétséget kizáróan meg tudja különböztetni a hangokat. Hallja a külvilág zaját és a belső világ hangjait. A legkönnyebben úgy képzelhetjük ezt el, ha teleengedünk egy kádat vízzel, és lemerülünk a víz alá. Az anya hasában éppúgy, mint a víz alatt, nincsen csend. A magzatvíz ugyanis nem akadályozza, sőt éppen ellenkezőleg, vezeti a zörejeket. A baba hallja az ütőér morajlását, a vér
áramlását, a belek bugyborékolását és alkalmanként a köhögést is. És
természetesen hallja az anya hangját. A harmadik terhességi harmadban pedig már minden eljut hozzá, ami a külvilágban történik: az emberek hangja, a közlekedési lárma, a zene. Tapasztalatok szerint a klasszikus művek megnyugtatják a kicsiket. A terhesség vége felé a baba már bizonyos hangokhoz hozzászokik, képes felismerni azokat. Egy kísérlet szerint, ha ugyanazt a hangot egymás után többször megismételjük, a gyerek, amikor először hallja, mozogni kezd, amikor már sokadszorra hallja, nem reagál. Ezzel az is bizonyítható, hogy emlékezik.

A méhben a magzat jobban érzékeli az ízeket, mint a felnőttek. Mert a terhesség ötödik és hetedik hónapja között több érzékelőbimbó található a kicsi szájában, mint a felnőttekében. A terhesség vége felé ezek a „fölös” érzékelőbimbók fölszívódnak, visszafejlődnek. Ennek oka egyelőre ismeretlen, de egyes szakemberek szerint összefügghet azzal, hogy a mai civilizált világban az ízlelés már nem létszükséglet. Bár az anyaméhben a magzat a köldökzsinóron keresztül táplálkozik, a kicsik mégis isznak a magzatvízből, mely aztán vizelet formájában távozik a szervezetükből. A kortyolással ugyanis fejlesztik a tüdőt és a vesét. A magzatvíz tükrözi az anya táplálkozását és hormonális állapotát. Íze is változó, de főként cukor és só található benne.

A babák egyértelműen az édes ízt részesítik előnyben. Ezt egy német professzor állapította meg először, amikor mesterségesen próbálta meg pótolni néhány terhes nőnél a magzatvizet. Azt tapasztalta, hogy a sóoldatot a magzatok nem kedvelték, amikor azonban cukortartalmú oldatot juttattak be a szervezetben, azt a magzat kortyolgatni
kezdte. Az erőteljes aromák, illatok, ízek, mint például a fokhagyma is,
eljutnak a magzatvízbe. Érdekes megfigyelni, hogy a kicsi ezekre az ízekre hogyan reagál. Megfigyelték, hogy a neki tetsző ízek mosolyt, a kellemetlenek furcsa kis fintort váltanak ki.

A méhben kevés látnivaló van. Az anya hasa, illetve a ruhák nem sok fényt engednek be. De ha például a nap a mama hasára süt, akkor bent sötétvörös homályt érzékelnek a kicsik. A magzat szeme általában csukva van. A látóképesség csak a születés után fejlődik ki. Ennek ellenére a babák már a terhesség 14–17. hetében, amikor bizonyos vizsgálatok elvégzéséhez a magzatvízből kell mintát venniük az orvosoknak, úgy viselkednek, mintha látnának. Ilyenkor ultrahangos kontroll mellett tűt vezetnek az anyaméhbe, a monitoron jól követhető, hogy a kicsik, bár szemük csukva van, elhúzódnak a tű elől. Egy német orvos hasonló beavatkozás alkalmával megfigyelte, hogy egy 24 hetes magzat, akihez véletlenül hozzáért a tű, kezével eltolta és ráütött.

Az is nyilvánvaló, hogy bár a kicsik nem látnak, szemgolyójuk mozog, mintha gyakorolni akarnának a későbbiekre. Már a 16. héttől megfigyelhető, hogy a szemgolyót lassan ide-oda mozgatják. A 23. héttől gyorsul ez a mozgás, majd a 26. héttől időnként fel is nyitják a szemhéjukat a kicsik. Látni nem látnak ugyan, de a fényre érzékenyek. Erős fény félelemhez hasonló reakciókat vált ki belőlük. Vizsgálatok bizonyították, hogy ha a mama hasára erős fényforrást irányítanak, a babák mozogni kezdenek.

A 10. héttől a magzat érzi a bőrét ért ingereket. Az első mozgások után érdeklődni kezd a teste iránt. Forgolódik, bukfencezik a magzatvízben. S ahogy nő, elkezd a méh egyik végéből a másikba vándorolni, úgy, hogy lábával rúgja el magát a méhfaltól. A 12. és 24. hét között ez jól látható az ultrahangos vizsgálatokon. A kicsik gyakran simogatják az arcukat, tapogatják a kezüket, karjukat és lábukat. Alkalmanként a szájukba veszik az öklüket, szopják az ujjukat, vagy játszanak a köldökzsinórral. Ikermagzatok kutatásából kiderült, hogy az ikrek gyakran és gyengéden érintkeznek egymással. Egy híres kísérletben különböző nemű ikreket figyeltek meg órákon keresztül. A huszadik terhességi hét tájékán a kislány csendes és szendergő volt, odabent a puha melegben, míg a fiatalember örökké mozgó, nyughatatlan. A fiúcska szabályos időközönként felébresztette testvérét. A kislány ezért nem haragudott. A gyerekek ilyenkor fejüket, arcukat egymáshoz dörzsölték, sőt megpuszilták egymást. Ezeknek a kicsiknek egy évvel a születésük után is kedvenc játékuk volt, hogy a szobájukban lévő függöny két oldalán állva egyikük elbújt, másikuk pedig megtalálta őt, s pontosan úgy kezdték el simogatni egymást, mint az anyaméhben is tették. Az is kiderült, hogy a magzat nagyon kíváncsi, egyes kutatások szerint, ha magzatvizet vesznek, a magzat gyakran nyúl a tű után, és megpróbálja megfogni azt.

Orvosok szerint a magzat a 24. héttől kezdve érez fájdalmat. A babákon látható, ha nincsenek jól, ha például kevés a magzatvíz körülöttük. Az ilyen babák általában csüngő, lógó ajkakkal jönnek a világra. Az érzelmek kifejezésének legkorábbi bizonyítékai azok a megdöbbentő képek, amelyeket 24-25 hetesen megszületett, életképtelen babákról készítettek, akik a nyilvánvaló fájdalom jeleit mutatták, szemöldöküket összehúzták és grimaszoltak. Sokáig azt gondolták az orvosok, hogy a sírás lehetetlen az anyaméhben, hiszen levegővétel szükséges hozzá. Bizonyos nagyon ritka körülmények között azonban bejuthat levegő a magzat gégéjébe. A kutatók eddig száznegyven esetben tapasztaltak ilyen anyaméhbeli sírást. Így a sírást felvették a magzati viselkedések közé.

Ezek az anyaméhben regisztrált állapotok: a nyugodt alvás, az aktív alvás, a nyugodt ébrenlét, az aktív ébrenlét és a sírás. Azt is megmérték, hogy fájdalom hatására a baba szívverése felgyorsul és eléri a 220 ütést percenként. Ikreknél néhány ritka esetben megfigyelték, hogy a kicsik verekszenek az anyaméhben, s a kisebb, gyengébb magzat láthatóan elhúzódik testvére ütései elől. A magzat érzi azt is, ha valaki gyengéden az anya hasára teszi a kezét, de azt is, ha a mama hasát ütés vagy rúgás éri. Megdőlni látszik tehát a feltételezés, hogy azokban a rossz kapcsolatokban, ahol a terhes asszonyt férje vagy élettársa rendszeresen ütlegeli, ebből a magzat csupán áttételesen az anyai stresszt érzékeli. Sajnos nem. Az ilyen bántalmazás a babának valóságos fizikai fájdalmat képes okozni.

A magzat tehát sokkal többet tud, hall, lát és érez, mint azt korábban gondolták. Erre nincs ékesebb bizonyíték, mint hogy a szülés után megismeri édesanyja hangját, s ettől még akkor is megnyugszik, ha nem fekszik a karjai között. Sőt azt is megfigyelték, hogy abban az esetben, ha a terhesség alatt az apa durván bánt, sokat veszekedett a mamával, az újszülöttek erre az apai hangra nyugtalanok lesznek, szívverésük gyorsul, sőt sírni kezdenek.